eur:
394.63
usd:
371.87
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

A mostani kétszeresét kell védelmi kiadásokra áldoznunk

Az Egyesült Államok egyedül kétszer annyit fordít védelemre, mint a további 27 NATO-tagállam együttvéve. A múlt heti brüsszeli megbeszélésen a szövetség államainak tárcavezetői ismét elkötelezték magukat a kiadások növelése mellett.

Magyarország 2026-ig teljesíti a védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-kötelezettségét, vagyis kilenc éven belül a költések elérik a GDP 2 százalékát – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Brüsszelben, a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozása idején.

A vállalás azt jelenti, hogy Magyarországnak a jelenlegi dupláját kell fordítania védelemre, legalábbis a NATO adatai szerint 2016-ban a bruttó hazai össztermék egy százalékát érték el a kiadások.

Nem Magyarország az egyetlen, amelyiknek ilyen jelentős növelést kell rövid időn belül végrehajtani, nagyjából 10 államnak van 1 százalék körül a GDP arányában jelenleg a védelemre fordított büdzséje. Luxemburgnak például mindössze 0,44 százalék. Izland viszont nem is szerepel a kimutatásokban, mivel nincs önálló fegyveres ereje, amire költeni tudna.

Sokkal könnyebb meghatározni azt, mely tagországok teljesítik a 28 állam közül a kiadási minimum kötelezettséget. Természetesen toronymagasan vezet, bruttó hazai összterméke 3,6 százalékos költésével az Egyesült Államok, amely 664 milliárd dollárt fordít ilyen célokra, összesen több mint kétszer annyit, mint a NATO további 27 tagállama. A két százalékot Amerikán kívül 4 állam éri el, illetve haladja meg, sorrendben: Görögország, az Egyesült Királyság, Észtország és Lengyelország.

Amennyiben a költéseket nézzük – amerikai dollárban – a második a sorban az Egyesült Királyság 60 milliárddal, ezt követi Franciaország 43,6 milliárddal, Németország 40,6 milliárddal. Olaszország 21, Spanyolország és Törökország 11-11 milliárdot költ védelemre. A többi tagállam 10 milliárdnál kevesebbet fordít haderejére, azonban a korábbi megállapodás szerint mindenki megkezdte a büdzsé bővítését – erre utalt Brüsszelben múlt héten a NATO-főtitkára.

„A védelmi kiadások hosszú időn keresztül tapasztalt csökkenése után fordulat következett be. Ma már rendelkezésemre állnak a frissített, 2016-os adatok. Ezekből pedig az derül ki, hogy a katonai kiadásokat 3,8 százalékkal növelték az európai és kanadai szövetségeseink múlt évben. Ez lényegesen nagyobb növekmény az előre tervezettnél, hozzávetőleg 10 milliárd dolláros pluszt jelent a védelmi kiadások terén” - mondta Jens Stoltenberg.

A NATO adatai szerint 2016-ban a 28 tagállam összesen 918 milliárd dollárt költött védelemre, ebből az európai államok 239 milliárdot, a két észak-amerikai ország 679 milliárd dollárt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×