eur:
394.9
usd:
371.76
bux:
66271.94
2024. április 16. kedd Csongor

Viharos kapcsolat - Trump és a környezetvédelem

Környezetvédők egy csoportja szerint Donald Trump a környezet és az emberek egészségének rovására akarja fejleszteni az amerikai ipart. Az amerikai elnök most azt teszi, amit kampányában ígért: munkahelyek tízezreit igyekszik létrehozni például a fosszilis energiahordozók szerepének megerősítésével.

„Én egy nagy környezetvédő vagyok” - mondta magáról Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban, ahol autóipari cégek vezetőit fogadta, és tárgyalt a vállalatok leendő beruházásairól, és így új munkahelyek létrehozásáról. A tavalyi választási kampányban a milliárdos üzletember nem titkolta, sőt, többször is állította, hogy szerinte a klímaváltozásról szóló elméletek egyszerű átverésen alapulnak, a korlátozások ártanak az amerikai vállalatoknak és iparnak.

Tavaly ősszel majdnem négyszáz neves tudós, köztük 30 Nobel-díjas kutató nyílt levélben próbálta jobb belátásra bírni az akkor még elnökjelölt Trumpot.

Az új elnök első munkahetén nagy erőkkel vágott bele kampányígéretei teljesítésébe, egyebek közt új munkahelyek létrehozásába, az ipar megerősítésébe. Elnöki rendeletben gyorsította fel például két kőolajvezeték építését. Elmondása szerint ezek a nagyszabású beruházások 28 ezer új munkahelyet hoznak létre.

Az elnök kikötötte azt is, a több milliárd dollárból, több ezer kilométer hosszú vezetékek amerikai szakaszai kizárólag az Egyesült Államokban gyártott acélból készülhetnek. A tervek ellenzői szerint a beruházás tönkreteszi a Dakotában élő sziú indiánok temetőit és kulturális örökségük egy részét, illetve a környezetvédők szerint azzal, hogy az egyik vezeték áthalad a Missourin, veszélybe kerülhet a folyó alsó szakaszának a tisztasága, több millió ember ivóvízellátása.

Környezetvédők a globális felmelegedés egyik okozójaként számon tartott fosszilis energiahordozók szerepének további erősítése, illetve a demokrata adminisztráció által sokáig blokkolt új vezetékek megépítése ellen tiltakoznak.

Közben a Reuters forrásai szerint a Trump-adminisztráció arra utasította az Amerikai Környezetvédelmi Hivatalt, hogy törölje a klímaváltozással foglalkozó anyagokat honlapjáról – a link csütörtök délelőtt még elérhető volt.

Az ügyben az újságírók megkérdezték a Fehér Ház szóvivőjét, Sean Spicert, aki azt mondta, szerinte nem okozhat meglepetést, hogy kormányváltáskor az új adminisztráció egyes korábban született politikai döntéseket felülvizsgál. A múlt pénteki beiktatási ünnepség után egyébként a Fehér Ház honlapjáról eltűntek a klímaváltozásról szóló anyagok.

Erich Pica, a Friends of the Earth, a föld Barátai nevű környezetvédelmi szervezet vezetője az Al Jazeera hírtelevíziónak azt mondta, Trump hűséget esküdött az olajipari cégeknek és a Wall Street-i bankoknak, hogy a profitot részesíti előnyben a lakosság egészségével és a környezetvédelemmel szemben.

Trump a kampányban a szénbányászat megerősítését ígérte, amivel olcsó energiaforráshoz és újabb munkahelyekhez jut az ország – ez a törekvés azonban szembe megy Washington eddigi, az üvegház hatású gázok kibocsátását csökkentő politikájával.

Sokan attól tartanak, az olaj- és más iparágak fejlesztése, új állások létrehozása érdekében Trump beváltja azt a kampányígéretét is, hogy az Egyesült Államok felmondja a párizsi klímacsúcson született megállapodást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×