eur:
393.83
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Hatalmas veszélyre figyelmeztet az ENSZ

Moszul nyugati felében, amelyet még az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőriz, 750 ezer civil van rendkívüli veszélyben - figyelmeztetett az ENSZ.

Abdul-Amír Rasíd Jaralláh, az iraki hadsereg altábornagya nem sokkal korábban bejelentette: megkezdődtek az előkészületek az észak-iraki város nyugati felének felszabadítására. Az iraki hatóságok hétfőn jelentették be, hogy a Tigris folyó által kettészelt Moszul keleti felét teljesen ellenőrzésük alá vonták. Jaralláh szavai alapján a város nyugati részének felszabadítása két-három napon belül megkezdődik.

"Bízunk abban, hogy mindent meg fognak tenni a Tigris nyugati partján élő több százezer ember védelme érdekében. Tudjuk, hogy rendkívüli veszéllyel néznek szembe, és aggódunk az életükért" - hangsúlyozta Lise Grande, az ENSZ iraki humanitárius ügyekért felelős koordinátora, aki azt is mondta, némileg megnyugtatja, hogy a város keleti felében sokaknak nem kellett elhagyniuk otthonukat.

Irak akkor második legnagyobb városát 2014-ben rohanta le az Iszlám Állam, gyakorlatilag megfutamítva a kormányerőket, akik tavaly októberben indítottak offenzívát Moszul visszafoglalására. Azóta 180 ezren menekültek el a városból, de 550 ezren nem hagyták el az ostromlott keleti városrészt.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×