eur:
393.77
usd:
365
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Itt már minden vonat szélenergiával suhan

A világon elsőként kizárólag szélenergiából nyert árammal közlekednek a holland vonatok újév óta.

A naponta 5500 járatot működtető NS holland vasúttársaság keddi bejelentése szerint az Eneco energiavállalkozással két éve írt alá egy tíz évre szóló szerződést, melyben a szélenergiára való teljes átállás határidejét 2018 elejére határozták meg.

"Tervünket egy évvel korábban valósítottuk meg" - mondta Ton Boon, az NS szóvivője. Következő céljuk az, hogy 2020-ig egyharmadával csökkentsék az egy utaskilométerre eső energiafelhasználást.

Az Eneco és a vasúttársaság szerint egy szélkerék egyórányi teljesítményéből származó energia felhasználásával egy vonat 200 kilométert képes megtenni.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×