eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Elfogták a háborús bűnökkel vádolt volt kormányfőt

A francia rendőrség szerdán őrizetbe vette egy szerb elfogatóparancs alapján Ramush Haradinaj volt koszovói miniszterelnököt, az 1998-99-es koszovói háború egyik gerillaparancsnokát - közölték francia rendőrségi források és a koszovói külügyminisztérium.

Szerbia háborús bűnösnek tekinti Haradinajt, aki a koszovói harcok idején az albán többségű dél-szerbiai tartomány elszakadásáért küzdő Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) regionális parancsnoka volt. A politikus 2004-2005-ben rövid ideig kormányfője volt az akkor még ENSZ-fennhatóság alatt álló tartománynak.

A belgrádi hatóságok szerint parancsnoksága alatt több mint háromszáz szerbet és számos, az UCK-hoz nem lojális albánt gyilkoltak meg, továbbá több mint négyszáz embert raboltak el. A hágai Nemzetközi Törvényszék azonban két ízben is felmentette a terhére rótt vádpontok alól.

"Egy Szerbia által 2004-ben kiadott elfogatóparancs alapján tartóztatták őt fel, ami számunkra elfogadhatatlan" - idézte a Reuters hírügynökség a koszovói külügyminisztérium nyilatkozatát. A tárca eszerint leszögezte, minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy elérje Haradinaj szabadon bocsátását, ami várakozása szerint meg is fog történni.

A francia határrendőrség forrásai szerint Haradinajt a kelet-franciaországi Bázel-Mulhouse repülőtéren vették őrizetbe, miután leszállt egy Pristinából odaérkező járatról.

Egy francia igazságügyi forrás azt közölte, hogy az ügyét vizsgálók csütörtökön tekintik majd át, vajon eltekinthetnek-e egy szerb kiadatási kérelem teljesítésétől, például abban az esetben, ha feltételezhető, hogy az elfogatási parancsot politikai célból adták ki belgrádi hatóságok. Egyebek közt azt is mérlegelni fogják - tette hozzá a forrás -, hogy a délszláv háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék ítélkezett-e már Haradinaj felett mindazokban a vádpontokban, amelyek az elfogatási parancs alapját képezik.

Haradinaj jelenleg a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű ellenzéki párt vezetője, és diplomata-útlevéllel utazott, amikor feltartóztatták a francia hatóságok.

2015 júniusában egyszer már Szlovéniában őrizetbe vették őt, de két nap után diplomáciai nyomásra elengedték.

A Reuters hírügynökség megállapítása szerint a függetlenségét 2008-ban nyugati támogatással kikiáltó Koszovó jó diplomáciai kapcsolatokat ápol Franciaországgal, és a legfiatalabb európai országnak Párizs az egyik legnagyobb támogatója.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×