eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

A pápa az üldözött keresztényekről beszélt

Az üldözött keresztények ma többen vannak, mint a kereszténység első évszázadaiban - állapította meg hétfői Úrangyala imádságában az első vértanú, Szent István ünnepén Ferenc pápa.

Dolgozószobájának a Szent Péter térre néző ablakából szólt az összegyűlt hívekhez. Akárcsak egy évvel ezelőtt ugyanezen a napon, ezúttal is felhívta a figyelmet arra az üldöztetésre, amely a világban sok keresztény embernek jut osztályrészül.

Megállapította, hogy az üldözött keresztények ma többen vannak, mint amennyien az első évszázadokban voltak, és nekik ma ugyanolyan kegyetlenségeket kell elszenvedniük, mint azoknak, akik annak idején éltek.

Ferenc pápa, emlékeztetve az első vértanú mártíromságára, elmondta, István egyike volt a jeruzsálemi keresztény közösség első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak, mert feszültség támadt a görög nyelvű és hellén kultúrájú, valamint a jeruzsálemi hívek között. Miután a jeruzsálemi Szanhedrin (legfelsőbb törvényszék) perbe fogta, István védőbeszédében hitet tett amellett, hogy Jézus a Megváltó és Isten Fia, s emiatt "istenkáromlás" bűnében vétkesnek találták, halálbüntetésre ítélték.

A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, hogy ma azért emlékezünk meg Szent Istvánról, hogy megerősítsük, a keresztény mártíromság története még napjainkban is folytatódik. A keresztény egyház a világ legkülönbözőbb pontjain kénytelen üldöztetéssel szembenézni - hangsúlyozta.

Ferenc pápa részvétét fejezte ki a Fekete-tengerbe zuhant repülőgép tragédiája miatt. "Az Úr nyújtson vigaszt a kedves orosz nép, az utasok, a személyzet és a Vörös Hadsereg nagyszerű kórusának családjai számára, Szűz Mária pedig segítse a jelenlegi mentési munkálatokat" - mondta a katolikus egyházfő.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×