eur:
395.58
usd:
366.99
bux:
65324.57
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Folytatódhat az aleppói mentőakció

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) azt reméli, hogy vasárnap folytatódik a civilek kimenekítése a szíriai Aleppó keleti részéből.

A szíriai állami tévé szerint a buszok már meg is érkeztek Kelet-Aleppóba, az al-Manar arab hírtelevízió pedig arról számolt be, hogy két másik településre is eljutottak a lakosok elszállításához szükséges járművek.

A kelet-aleppóiak kimenekítése pénteken azért állt le, mert a kormányhoz hű erők követelték Kefraját és al-Fúát síita települések, továbbá a lázadók által ostromlott Madaja, valamint Zabadani város lakosainak evakuálását.

A szombaton született új megállapodás értelmében már a kelet-aleppói kimenekítéssel párhuzamosan távoznának a két falu és a körülzárt városok lakosai.

Elodie Schindler, az ICRC szóvivője kijelentette, hogy felkészültek a Kelet-Aleppóból távozók fogadására. Kelet-Aleppóba a kijelölt helyekre már megérkeztek a buszok, akárcsak a két síita faluhoz, ahol a korábban an-Nuszra Frontként ismert terrorszervezet vasárnap reggel még elállta a buszok útját.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×