eur:
394.05
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A NATO-nak jobban be kellene szállnia a migránsválság leküzdésébe

A bevándorlási nyomás továbbra is fennálló biztonsági kockázatot jelent az Európai Unió és az európai kontinens jövője szempontjából, ezért Magyarország azt kezdeményezi, hogy a NATO nem csak tagállami szinten, hanem mint katonai szövetség vállaljon szerepet a bevándorlási válság leküzdésében - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos brüsszeli tanácskozását megelőzően magyar újságíróknak nyilatkozva kedden.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, mivel az Európai Unió még mindig nem talált közös megoldást, a kiváltó okokat pedig semmilyen módon nem tudta kezelni, Magyarország két területen javasolja a hangsúlyos NATO-szerepvállalást a migráció elleni közdelemben.

A katonai szövetségnek egyrészt közvetlenül részt kellene vennie az iraki biztonsági erők kiképzésében, hogy (az Iszlám Állam terrorszervezet uralma alatt lévő) Moszul reménybeli visszafoglalását és a nemzetközi erők távozását követően az iraki erők saját maguk tudják biztosítani az ország békéjét. Biztosítani kell, hogy ne jöjjön létre újabb terrorszervezet, az ország pedig az építkezés és a fejlődés útjára léphessen.

Másrészt az észak-atlanti szövetségnek nagyobb szerepet kellene vállalnia az Égei- és a Földközi-tengeren haditengerészeti egységeivel a bevándorlási hullám megállítása érdekében - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Úgy az uniónak, mint a NATO-nak hatékonyabbnak kell lennie, eredményeket kell elérnie az Afrikából, a Közel-Keletről, vagy akár Törökországból Európa irányába induló migrációt kihasználó szervezett embercsempészettel szemben - tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta, jól látszik, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök a katonai szövetségnek sokkal nagyobb szerepet szán a terrorizmus elleni közdelemben. Magyarország ezzel egyetért és úgy gondolja, hogy a NATO-nak szövetségként kell részt vennie a szervezett terrorizmus elleni globális küzdelemben - hangsúlyozta.

Noha egyes tagállamok részéről ellenállás mutatkozik, a magyar javaslat napirenden van - tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a NATO "európai lábának" megerősítésére nagyobb szükség van, mint eddig bármikor. Európa nem várhatja, hogy Amerika védje meg minden esetben, magának is tennie kell saját biztonságáért. Az erre irányuló javaslatokat, valamint a NATO és az Európai Unió stratégiáinak összehangolását Magyarország támogatja az esetleges párhuzamosságok elkerülése érdekében - tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×