eur:
394.93
usd:
370.73
bux:
65394.97
2024. április 19. péntek Emma

Tőkés fellebbez

Fellebbezést fog benyújtani Tőkés László a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet ügyében hozott, számára kedvezőtlen bukaresti táblabírósági határozat ellen - közölte az EP-képviselő.

A bukaresti táblabíróság kedden elutasította Tőkés László keresetét, amelyben az EP-képviselő a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte.

A külföldön tartózkodó politikus telefonon nyilatkozott az MTI-nek arról: részrehajló, politikai döntésnek tartja azt is, hogy megfosztották a Románia Csillagától, és azt is, hogy a bíróság most elutasította keresetét. Úgy értékelte: a mostani táblabírósági végzés a román igazságszolgáltatást minősíti.

"Nyilvánvalóan nem követtem el olyan méltatlan cselekményt, amely indokolná a kitüntetés visszavonását. Bőven vannak olyan román lovagok, élükön Adrian Nastase volt miniszterelnökkel, akik börtönbüntetésben részesültek: nekik nem vonták vissza a kitüntetésüket. Nyilvánvaló, hogy az ellenem folytatott elnöki rendelet és ítélet részrehajló és diszkriminatív" - mutatott rá az EP-képviselő.

Hozzátette: a bírósági eljárást egyebek mellett a szólásszabadság, a politikai véleménynyilvánítás szabadsága védelmében indította.

"Európában alapjog a szólásszabadság, alkotmányos jog Romániában, tehát lényegében egy politikai ítélet született az én esetemben. Ezért is kénytelen vagyok ezen ítélet ellen is fellebbezést benyújtani a legfelső ítélőtáblánál Bukarestben. Nem utolsósorban Temesvár becsületét védem, hiszen ez az ítélet jelképes értelemben a temesvári forradalmat is beárnyékolja" - fogalmazott Tőkés László.

A hatályos román törvény szerint az érdemrendet akkor kell visszavonni, ha a kitüntetettet jogerősen szabadságvesztésre ítélik, vagy akkor, ha olyan tetteket követ el, amelyek méltatlanná teszik az elismerésre. Tőkés Lászlót viszont nem tettei, hanem egy véleménynyilvánítása miatt büntetik - érvelt ügyvédje a múlt heti tárgyaláson.

Az EP-képviselőtől az érdemrend becsületbíróságának javaslatára Klaus Iohannis román államfő márciusban vonta vissza a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg a huszadik évfordulón. A kitüntetés visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×