eur:
395.73
usd:
367.19
bux:
65218.05
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Itt találkozhat először Trump és Putyin

Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok megválasztott elnöke és Vladimir Putyin orosz államfő első találkozójára Szlovéniában, a first lady szülőhazájában kerülhetne sor - mondta Vjacseszlav Nyikonov orosz képviselő az STA szlovén hírügynökség szerint.

A befolyásos honatya a Rosszija 1 orosz állami televíziónak adott interjújában ugyanakkor kijelentette: ez mindössze az ő magánvéleménye.

Az STA közlése szerint Nyikonov, akit 1993-ban választottak meg először képviselőnek, tekintélyes tagja az orosz dumának.

A képviselő úgy vélte: a családi kapcsolatok döntőek lehetnek abban, melyik ország láthatja először vendégül a két elnököt.

"Melanija Trump Szlovéniában született, nagyapja szovjet partizánként Fehéroroszországban harcolt a fasiszták ellen" - mondta Nyikonov. Hozzátette, hogy Szlovéniában nincs "oroszfóbia" sem.

A szlovén sajtó beszámol arról, hogy Nyikonov - Vjacseszlav Molotovnak, az egykor szovjet diplomácia vezetőjének unokája -, júliusban elkísérte Putyint Szlovéniába, ahova Borut Pahor szlovén államfő meghívására érkezett.

Mindazonáltal Szlovéniában találkozott Putyinnal megválasztása után először George Walker Bush is, az Egyesült Államok elnöke, abban az időszakban, amikor Oroszország és a Nyugat között még nem volt ennyire feszült a viszony - írták a lapok.

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×