eur:
394.44
usd:
369.6
bux:
65735.37
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Öngyilkos merénylő robbantott Törökország délkeleti részén

Öngyilkos merénylő vagy merénylők robbantottak vasárnap a délkelet-törökországi Gaziantep egyik külvárosában, legalább három rendőr életét vesztette, többen pedig megsebesültek.

Török sajtóbeszámolók szerint az bizonyos, hogy a biztonsági erők éppen lecsapni készültek a terroristák egyik alvósejtjére a másfél milliós lélekszámú nagyváros Besyüzevler nevű kerületében. Miközben megpróbálták elfogni az egyik házban bujkáló gyanúsítottakat, egyes értesülések szerint egy, mások szerint két öngyilkos merénylő felrobbantotta magát.

Gaziantep a török-szír határtól mintegy 50 kilométerre fekszik, a hatodik legnagyobb török város. Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet több súlyos merényletet követett el a városban az utóbbi hónapokban.

Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Megint ütöttek egyet a forinton

Megint ütöttek egyet a forinton

Szerdán gyengült a dollár ez elmúlt napok jelentős erősödését követően, ez pedig a forintnak is segített: az euróval szemben a 393-as, a dollárral szemben pedig egészen a 368-as szintekig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Ezt követően csütörtök reggel is tovább tudott erősödni a forint, egészen 392-ig jutott az euróval szemben, itt azonban elfogyott a lendület és már délelőtt 394 közelébe visszaütötték a magyar fizetőeszközt. Ami a gazdasági eseményeket illeti, csütörtökön az ÁKK kötvényaukciót tart, délután pedig az amerikai lakáspiacról újabb adatot közölnek, utóbbi a monetáris politikai kilátások szempontjából érdekes. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×