eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Az FBI: senkit nem tartóztattak le

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vasárnap cáfolta, hogy öt férfit őrizetbe vettek volna az előző napi New York-i robbantásokkal összefüggésben.

Az első hírek, helyi idő szerint vasárnap este kilenc óra körül még arról szóltak, hogy öt férfit letartóztattak New York városban, egy hídnál, s bár a kilétükről nem adtak ki jelentést, az amerikai sajtó - éppen rendőrségi forrásokra hivatkozva - máris azt adta hírül, hogy az öt férfi kapcsolatba hozható a szombaton este Manhattan Chelsea negyedében elkövetett robbantással. A The New York Post internetes oldalán még azt is tudni vélte, hogy az öt férfi - egy autóban - a newarki repülőtér felé igyekezett.

Az FBI azonban egy órán belül cáfolta a legfőbb televíziós hírműsorokban is azonnal közölt híreket, és közleményében arra szorítkozott, hogy csak gépkocsi ellenőrzést tartottak, és senkit nem tartóztattak le.

Közben az illetékes közlekedési hatóságok vasárnap, szintén későn este, bejelentették: a Newark felé vezető vasútvonalakat átmenetileg lezárták, részben a folyamatban lévő rendőrségi nyomozás miatt, részben pedig mert az egyik vasútállomáson gyanús csomagot találtak. New Yorkban mindenütt megerősítették a rendőri jelenlétet, a Fox televízió információi szerint ezerrel több rendőr teljesít szolgálatot, és a Nemzeti Gárda tagjait is szolgálatra hívták be a hétre. A vasútállomásokon állig felfegyverzett katonákat látni, az utcákon nagyon sok a rendőr. Ennek magyarázata lehet az is, hogy az ENSZ-ben hétfőn nemzetközi konferenciát tartanak a migránsválságról, kedden pedig megkezdődik a világszervezet közgyűlésének őszi ülésszaka.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×