eur:
394.78
usd:
365.84
bux:
65215.62
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Nem kért konzuli segítséget a Németországban megerőszakolt magyar nő

Nem kért konzuli segítséget az a magyar nő, akit a gyanú szerint három eritreai férfi a hét végén megerőszakolt a türingiai Mühlhausenben - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke az MTI érdeklődésére csütörtökön.

A Thüringer Allgemeine című német lap kedden számolt be az esetről, azt írva: a három férfi vizsgálati fogságban van. Harko Krieg főügyész szerint mindhárom férfi Kelet-Afrikából, Eritreából érkezett Németországba. A gyanú szerint mindhárman megerőszakolták a magyar nőt.

A Thüringer Allgemeine szerint egyelőre nem ismert, hogy "a Magyarországról származó nő" miért tartózkodott Mühlhausenben. A lap szerint erről sem a rendőrség, sem az ügyészség nem adott tájékoztatást.

Menczer Tamás elmondta: a német rendőrség nem értesítette a berlini magyar nagykövetséget a történtekről, de ez nem is kötelessége, csak ha az áldozat ezt kéri.

Amint Szijjártó Péter tárcavezető tudomást szerzett az esetről, azonnal utasította a berlini nagykövetet, hogy vegyék fel a kapcsolatot a helyi rendőrséggel, és jelenleg várják az információkat - közölte a sajtófőnök. Hozzátette: a nagykövetség mindent megtesz azért, hogy kapcsolatba léphessen az áldozattal, és minden segítséget megadjon neki.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×