eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Kihagyják a nemzetiségre vonatkozó kérdést a cseh népszámlálók

Nem kérdeznek rá a nemzetiségre a 2021-es népszámláláskor Csehországban. A Cseh Statisztikai Hivatal ezért jutott erre az álláspontra, mert a legutóbbi népszámlálások azt mutatják, hogy a nem kötelezően, tehát önkéntesen kitöltendő nemzetiségi hovatartozás rovatot egyre kevesebben töltik ki - olvasható a csehországi nemzetiségek helyzetéről szóló 2015-ös évi jelentésben, amelyet könyv formájában a közelmúltban jelentetett meg a cseh kormányhivatal.

A legutóbbi, 2011-es népszámláláskor a 10,5 milliós Csehországban a nemzetiségi hovatartozást jelölő rovatot 2,74 millió ember nem töltötte ki. Összehasonlításként: 2001-ben ez a szám 173 ezer volt. Az ugrás tehát óriási, s a szakértők máig nem találtak rá magyarázatot.

A kiadvány szerint a cseh kormány 2016 januárjában foglalkozott a népszámlálás témájával, s rendeletet hozott a 2021-es népszámlálás lebonyolításának általános forgatókönyvéről, szabályairól. Ez a népszámlálás alapvetően a rendelkezésre álló adminisztratív adatbázisokat kívánja felhasználni e célra, amelyet az eddigieknél korlátozottabb mértékű terepmunka, tehát kérdőív fog kiegészíteni. "Tekintettel arra a tényre, hogy a nemzetiségi hovatartozás megjelölése önkéntes adat, és azon lakosok száma, akik ezt nem adják meg, egyre növekszik, a Cseh Statisztikai Hivatal azzal számol, hogy a 2021-es népszámláláskor erre az adatra nem kérdeznek rá" - áll a kötetben.

A több mint 230 oldalas jelentés, amelyet a kilencvenes évek második felétől évente kiadnak, részletesen bemutatja, hogyan teljesíti Csehország a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségvállalásait, mit tett a kormány, az egyes minisztériumok és az önkormányzatok a nemzetiségi jogok érvényesítése terén. Az adatokban bővelkedő kiadvány felét a hivatalosan elismert kisebbségek - köztük a magyarok - szervezeteinek értékelése teszi ki. Ezekben az egyes kisebbségek saját szemszögükből értékelik az állam és az önkormányzatok vonatkozó tevékenységét, rámutatnak a problémákra és megfogalmazzák legfőbb követeléseiket is.

A kisebbségi szervezetek értékeléseinek egyik visszatérő felvetése, hogy miért önkéntes, s nem kötelező a nemzeti hovatartozás rovat kitöltése a kérdőívekben. Az illetékesek szerint a nemzetiségi rovat nem kötelező jellegét az Európai Unió írja elő, s azt Csehország egyoldalúan nem tudja módosítani.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Számos ország közelmúltbeli esete azt mutatja, hogy a feldolgozóipari foglalkoztatás növelése ahhoz hasonló, mint amikor egy gyorsan távolodó célpontot üldöznénk. Az automatizálás és a képzettséget igénylő technológiák jelentősen valószínűtlenné tették, hogy a feldolgozóipar olyan munkaerő-felszívó hatással bírjon, mint amilyennel egykor rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy a jövő „jó munkahelyeit” a szolgáltatóiparban kell megteremteni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×