eur:
392.22
usd:
367
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Tartanak Erdogan bosszújától

A török média szerint valós veszéllyé vált Törökországban egyfajta boszorkányüldözés, tehát az, hogy a sikertelen puccs apropóján Recep Tayyip Erdogan elnök az ellenzéket is célba veszi - mondta a Türkinfó főszerkesztője, Tarik Demirkan.

A katonai puccs közvetlen veszélye elhárult, jelenleg az események hátterének kiderítése zajlik. A török politikai vezetés az államapparátuson belüli tisztogatással foglalkozik – közölte az InfoRádióval a Türkinfó főszerkesztője.

Tarik Demirkan kiemelte: az ország demokratikus ellenzéke tart attól, hogy Recep Tayyip Erdogan államfő kihasználja a helyzetet, és leszámol a politikai ellenfeleivel is.

„A demokráciadeficit szembeötlő volt az elmúlt időszakban. A média feletti ellenőrzés, az újságírók bebörtönzése, az ellenzéki pártok és a kurd mozgalom politikai vonalának ellenőrzése, a politikusok mentelmi jogának a felfüggesztése: ezek voltak annak a jelei, hogy az egyre inkább autokrata jelleget öltő vezetés veszélybe sodorja az alapvető emberi jogokat. A mostani helyzet nagy lehetőséget biztosít arra, hogy a puccsellenes intézkedések mellett szóba kerüljön azok bebörtönzése is, akik valamilyen ellenzéki szervezetben politizálnak. Ez reális félelem a török médiában” - fejtette ki, hozzátéve, hogy az elmúlt napokban több, Erdogannal kritikus internetes médiumot lekapcsoltak az internetről.

A Türkinfó főszerkesztője szerint az utca embere győzelemként éli meg a puccs leverését. „A korábbi puccsok nagy nyomot hagytak az emberekben, így megkönnyebbülés, hogy ezt most sikerült meghiúsítani, de döbbenetet is okozott, hogyan fordulhatott elő egyáltalán a kísérlet” - tette hozzá.

A puccskísérletnek 265 halálos áldozata van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Annyira átfogó támadást indított Moszkva az EU ellen, hogy riadót fújt Brüsszel

Annyira átfogó támadást indított Moszkva az EU ellen, hogy riadót fújt Brüsszel

A közelgő európai választások befolyásolására irányuló, nem rég leleplezett orosz titkosszolgálati akciókra válaszul az EU-tagállamok vezetői határozott lépéseket tettek: a szerdai rendkívüli csúcstalálkozón megállapodtak egy ideiglenes válságstáb létrehozásáról, amelynek célja a hibrid műveletek megfigyelése és az uniós szintű információcsere felgyorsítása, valamint retorziós lépések megtétele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×