eur:
392.26
usd:
366.96
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Vészes gyorsasággal terjedhet a zikavírus Puerto Ricóban

Amerikai egészségügy szakemberek, elsősorban is a járványügyi központ vezetői azzal számolnak, hogy Puerto Ricóban jelentősen megnövekedhet a zikavírus miatt kóros kisfejűséggel született csecsemők lélekszáma. Megnyugtatónak nevezik ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok vérellátó központjaiban rendszeres a szűrés, és eddig nem találtak fertőzött vérállományt.

Tom Frieden, a szövetségi közegészségügyi és járványügyi hivatal (CDC) vezetője pénteki sajtóértekezletén hívta fel a figyelmet a zikafertőzés gyors terjedésének veszélyére. Mint fogalmazott: Puerto Ricóban várandós nők ezrei lehetnek fertőzöttek.

"Az elkövetkezendő hónapokban gyermeket váró nők ezrei betegedhetnek meg, s ez azt jelenti, hogy jövőre több tucatnyi vagy több száz csecsemő születhet kóros kisfejűséggel" - mondta a tájékoztatón Frieden.

A CDC azzal is számol, hogy a Puerto Ricó-i véradó központokban szintén megnövekszik a vírussal fertőzött vérállomány aránya, bár - mint Frieden elmondta - pár hónappal ezelőtt bevezették a szűrést. Leszögezte: szinte nulla a kockázata annak, hogy valaki vérátömlesztéssel megfertőződjék.

"Nagyon érzékeny tesztet használunk, s eddig nem fordult elő olyan eset, amikor a beteg vérátömlesztéssel fertőződött meg" - fogalmazott.

A véradásból származó vérnek eddig az 1,1 százalékában mutattak ki zikavírust. Mint a sajtótájékoztatón kiderült, az amerikai vérellátó-központokban a donorokat alaposan kikérdezik arról, hogy a véradás előtt merre jártak, milyen országokat látogattak meg, és ha veszélyesnek ítélt területeken jártak, akkor nem is vesznek tőlük vért. Az Egyesült Államok vérellátó-központjaiban rendelkezésre álló vértartalékokban eddig nem mutattak ki zikavírust.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×