eur:
394.36
usd:
370.18
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

A fontos vendég a Fehér Ház hátsó kapuján érkezett Obamához

Obama elnök szerdán fogadta a Fehér Házban a dalai lámát, de a sajtónyilvánosság kizárásával. Elemzők szerint azért, hogy ne bosszantsa fel Pekinget, amely így is tiltakozott a találkozó ténye miatt.

A tibetiek spirituális vezetője nem az elnök vagy az amerikai kormányzat meghívására, hanem egy konferenciára érkezett Washingtonba. Az Egyesült Államok Békeintézete és a washingtoni Amerikai Egyetem közösen megrendezett tanácskozásán szólalt fel.

A 80 esztendős, 1959 óta indiai száműzetésben élő buddhista szellemi vezető szerdán már politikai találkozókat is lebonyolított. Először a kongresszusba látogatott el, ahol találkozott a képviselőház demokrata frakciójának vezetőjével, Nancy Pelosival és Patrick Leahy demokrata párti szenátorral, majd részt vett a szenátus külügyi bizottságának az ülésén. Majd a Fehér Ház vendége volt, ám az amerikai újságírók megjegyezték: őszentsége nem a főbejárathoz érkezett, hanem a hátsó kapunál fogadták, így érkezésének nem volt tanúja egyetlen televíziós forgatócsoport vagy sajtófotós sem.

A két Nobel-békedíjas politikus - vagyis Barack Obama és a dalai láma - találkozója után nem volt sajtóértekezlet, és nem adtak ki közleményt sem. Elemzők azonban felhívják a figyelmet: Obama elnök már háromszor, 2014-ben, 2011-ben és 2010-ben is fogadta a Fehér Házban a dalai lámát, ám mindannyiszor magánjellegűnek minősítették a találkozót, amelyet éppen ezért most sem az Ovális irodában, hanem egy lakosztályban tartottak.

Az elnök és a dalai láma nem nyilatkozott, sem a vizit előtt, sem a megbeszélések után. Ennek okát elemzők Kína rosszallásával magyarázzák. A kínai külügyi szóvivő már a mostani találkozó előtt is jelezte, hogy Peking szerint a látogatás kárt okozhat "a kölcsönös bizalomban és együttműködésben".

A The Wall Street Journal értesülései szerint a kínai külügyminisztérium ki is fejezte tiltakozását az Egyesült Államok pekingi nagykövetségénél.

Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Mike Johnson, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke bejelentette, hogy a nap folyamán benyújtásra kerülnek azok a törvényjavaslatok, amelyek Ukrajna, Izrael és az Indo-csendes-óceáni régió támogatását célozzák - tudósított a Sky News. A hírek szerint egy Sz-400-as rakétarendszer is súlyos károkat szenvedett a tegnap éjjeli, Krím elleni ukrán támadás során – derül ki ez több, ukrajnai háborús közösségi médiaportál által megosztott fotóból. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×