eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Érvényben marad Assange ellen az európai elfogatóparancs

Egy stockholmi kerületi bíróság elutasította szerdán Julian Assange WikiLeaks-alapító kérelmét, hogy oldják fel az ellene érvényben lévő európai elfogatóparancsot.

A testület azzal indokolta döntését, hogy a 44 éves ausztrál férfit továbbra is "nemi erőszakkal" gyanúsítják, ráadásul fennáll a veszélye, hogy kivonja magát az igazságszolgáltatás alól. A bíróság azt is megállapította, hogy nem minősül fogva tartásnak az, hogy Assange Ecuador londoni nagykövetségén tartózkodik.

A titkos amerikai diplomáciai iratok százezreit kiszivárogtató WikiLeaks alapítója ellen 2010-ben adtak ki európai elfogatóparancsot, miután egy svéd nő feljelentette nemi erőszak miatt. A svéd igazságszolgáltatás ebben az ügyben akarja kihallgatni. Assange azonban korábban kijelentette, hogy a szóban forgó szexuális aktus a nő beleegyezésével történt, épp ezért visszautasítja a szerinte politikailag motivált vádaskodást.

Őrizetbe vételét megelőzendő az ausztrál férfi 2012-ben Ecuador londoni nagykövetségére menekült, és azóta is a képviseleten tartózkodik. Attól tart, hogy ha átadják a svéd hatóságoknak, Stockholm majd kiadja őt az Egyesült Államoknak, ahol hosszú börtönbüntetés, sőt akár halálbüntetés is várhat rá a diplomáciai sürgönyök kiszivárogtatása miatt.

Assange számára februárban felcsillant a remény, egy ügyét vizsgáló ENSZ-munkacsoport ugyanis arra jutott, hogy a férfi londoni száműzetése "önkényes fogva tartásnak" minősül, amelynek véget kell vetni, és kárpótlásban kell őt részesíteni.

Egy korábbi fellebbezését már tavaly elutasította a svéd legfelső bíróság, de ügyvédei az említett ENSZ-munkacsoport jelentésre hivatkozva egy újabb próbát tettek, és a stockholmi kerületi bírósághoz fordultak felülvizsgálati kérelmükkel.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×