eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Terrorellenes művelet tűzpárbajjal Brüsszelben

A belga kormány mindent megtesz a rendőrök elleni keddi brüsszeli támadás elkövetőinek kézre kerítéséért - jelentette ki Charles Michel belga kormányfő esti sajtótájékoztatóján, miután megbeszélést folytatott Koen Geens igazságügyi miniszterrel és Jan Jambon belügyminiszterrel.

A kormányfő hozzátette, hogy minden lehetséges eszközt megmozgatnak az ismeretlen elkövetők elfogása érdekében, és biztosítják a főváros nyugalmát.

Jan Jambon belügyminiszter elmondta, hogy a négy sérült rendőr közül kettő már elhagyhatta a kórházat. A másik kettőt még megfigyelés alatt tartják, elsősorban az elszenvedett sokk, nem pedig a bevetés során szerzett sérülések súlyossága miatt.

Koen Geens igazságügyi miniszter a sajtótájékoztatón megerősítette azt a korábbi hírt, hogy a házkutatást a francia rendőrséggel együttműködve tartottak a helyi szervek. Elmondta: a francia-belga közös nyomozócsoport tagjaként egy francia rendőr is könnyebb sérüléseket szenvedett.

A tettesek a Le Soir című belga lap értesülései szerint Kalasnyikov típusú gépkarabéllyal támadtak a helyszínen lévő rendőrökre. Az egyik gyanúsítottat agyonlőtték a belga szövetségi ügyészség esti tájékoztatása szerint. Két másik a háztetőkön elmenekült, és azóta is szökésben van.

A belga főváros Forest nevű déli negyedének nagy részét teljesen lezárták a hatóságok, és a lakosokat arra kérték, hogy ne hagyják el otthonukat.

Lövöldözés tört ki kedden délután egy házkutatás során Brüsszel Forest nevű kerületében, amelynek során négy rendőr könnyebb sérülést szenvedett. A házban tartózkodó személyek, akiknek feltételezések szerint közük lehet a novemberi párizsi terrorcselekményekhez, elbarikádozták magukat és többször is tűzpárbajt vívtak a helyszínre vezényelt kommandósokkal - írja a BruxInfo.

Lövöldözésbe torkollott egy rutinműveletnek indult házkutatás kedden délután Brüsszel Forest nevű negyedében, amikor a tavaly novemberi párizsi terrortámadások ügyében nyomozó belga és francia rendőrökre Kalasnyikov géppisztollyal tüzet nyitottak az eredetileg lakatlannak hitt épületben tartózkodó személyek.

A tűzpárbajban négy rendőr könnyebben megsérült, és a három feltételezett elkövető egyikét ártalmatlanná tették a kivezényelt kommandósok. Nem megerősített hírek szerint belehalt a sebeibe.

A rendőrök, akik sajtójelentések szerint kedden délután 3 órakor a 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek ügyében folytatott nyomozás mellékszálaként rutin házkutatást készültek tartani, váratlanul fegyveres ellenállásba ütköztek. Érkezésükre a bejárati ajtón keresztül egy géppisztolysorozat volt a válasz. Ekkor sérülhetett meg a rendőrök közül kettő is.

A sajtó által idézett biztonsági források tudni vélték, hogy a nyomozás és a házkutatás annak a 11 személynek a környezetére irányult, akiket a párizsi terrorcselekményekkel összefüggésben tartóztattak le Belgiumban, és akik ellen vádat emeltek.

Nyomozati források cáfolták, hogy a rendőrök a párizsi merényletekben a feltételezések szerint kulcsszerepet játszó molenbeek-i Salah Abdeslam és társai nyomára bukkantak volna és ezért tartottak volna házkutatást. Ha így lett volna, akkor eleve kommandósokat küldtek volna ki a helyszínre és nem golyóállómellény nélküli rendőröket - mutattak rá szakértők.

Salah Abdeslamnak, a párizsi terrorkommandó talán egyetlen túlélőjének november óta nyoma veszett. A hatóságok azóta bottal ütik a nyomát.

Ennek ellenére egyes szakértők nem zárták ki, hogy a biztonsági szervek véletlenül nem cinkosokra, hanem valódi terroristákra bukkantak.

A hatóságok lezárták a környéket, az utcában két bölcsőde és két iskola is található, a gyerekeket és a diákokat az épületeken belül biztonságba helyezték. A hatóságok szerint a testi épségük nem volt veszélyben.

Helyi terrorizmus ellenes szakértőket az eset a tavaly januári Verviers-i terrorellenes akcióra emlékezteti, amikor a vidéki város egyik házához forró nyomon kiérkező rendőrök tűzpárbajba keveredtek a terrorista gyanús személyekkel, akik közül kettőt megöltek. A belga hatóságok később azt közölték, hogy a gyanús személyek brüsszeli célpontok elleni terrorcselekmények végrehajtására készültek.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×