eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Az osztrákok többsége szerint fontos volt a balkáni útvonal lezárása

Az osztrákok 85 százaléka szerint fontos volt a balkáni útvonal lezárása, és ugyanennyien gondolják úgy, hogy közös európai megoldás hiányában Ausztriának önállóan kell cselekednie a menekültügy kezelésében - derült ki egy kedden ismertetett felmérésből.

A Kronen Zeitung című osztrák lap által bemutatott eredmények szerint a megkérdezettek 12 százaléka nem látja értelmét a balkáni határzárnak, és ugyanennyien vélik úgy, hogy Ausztriának nem saját hatáskörben kellene a menekültügyi intézkedéseket meghoznia.

A válaszadók 82 százaléka szerint a következő hetekben sem fog megszületni a közös európai megoldás.

Ausztriába az elmúlt héten nem érkeztek menekültek. A belügyminisztérium közlése szerint januárban hatezren adtak be menedékkérelmet az osztrák hatóságokhoz, 1800-zal többen, mint az előző év hasonló időszakában. Tavaly összesen 89 ezer kérelem érkezett be, amelyből még 60 ezret nem dolgoztak fel. A menekültügyi hivatal közlése szerint az ügyintézés ideje a következő hónapokban a hatóság túlterheltsége miatt tovább növekedhet.

Eközben ismét tiltakozást váltottak ki a grazi és a bécsi tervezett menekült-befogadóhelyek. A stájerországi tartományi székhelyen 150 fős elosztóközpontot, az osztrák fővárosban 750 férőhelyes menekültszállást terveznek felállítani.

A tavaly év végén ismertetett tervek szerint Bécs Liesing negyedében márciustól helyeznék el a menekülteket. A tervekért felelős Bécsi Szociális Alap (FSW) bejelentése szerint a befogadóhely egy-másfél évig üzemelne, és olyanoknak biztosítanának itt szállást, akik menekültkérelmüket már benyújtották vagy a közeljövőben szeretnék ezt megtenni.

A lakosok az év eleje óta tiltakoznak, ennek jeléül több fórumot is tartottak már. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) helyi szervezete pedig hétezer aláírást gyűjtött össze a tervezett befogadóhely ellen.

Az FPÖ hétfőn este tartott demonstrációt az érintett bécsi kerületben. A tiltakozáson a rendőrség közlése szerint 1100-an, a szervezők szerint ötezren vettek részt. Ezzel egy időben mintegy ötszáz ellentüntető is demonstrált. A rendet ötszáz rendőr vigyázta, a tüntetés a hatóság közlése szerint békésen zajlott le. Az eseményen felszólaló Heinz-Christian Strache, a párt elnöke a kormány menekültpolitikája ellen tiltakozott és új választások kiírását szorgalmazta.

A januári adatok szerint Bécsben 19 ezer menekült él, 55 százalékuk a civil szervezetek által működtetett befogadóközpontokban lakik, a többiek magánszállásokon.

Siegfried Nagl Graz polgármestere bejelentette, hogy 150 főt befogadó menekült-elosztóközpont létesül a város déli részén fekvő Puntigam negyedében, a korábban a Kirchner kaszárnyában tervezett 400 fős befogadóhelyet azonban nem valósítják meg. A bejelentésről szóló információs lakossági gyűlésen a beszámolók szerint az összegyűlt lakosok aggodalmuknak adtak hangot, többen pedig plakátokkal tiltakoztak a tervezett központ ellen.

Grazban jelenleg 2700 menekültet szállásolnak el, 33 százalékuk nő, a befogadottak főleg Afganisztánból, Szíriából és Irakból érkeztek.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×