eur:
394.64
usd:
371.68
bux:
66972.75
2024. április 16. kedd Csongor

Megfosztottak mandátumától egy képviselőt, mert megvendégelte az izraeli nagykövetet

Megfosztották szerdán a mandátumától azt az egyiptomi képviselőt, aki egy hete vacsorán látta vendégül otthonában Izrael kairói nagykövetét, Háim Korent.

Egyiptom egyik legvitatottabb személyisége, Taufík Okkása hatalmas felháborodást váltott ki az arab köztársaságban példátlannak számító lépésével. Vasárnap a törvényhozás legidősebb tagja, Ahmed Kámel rátámadt az ülésterembe belépő Okkására és levetett cipőjével ütlegelni kezdte a meglepett képviselő fejét és hátát.

Okkását a házelnök eredetileg egy parlamenti vizsgálóbizottság elé idézte, amely eltiltotta a médiaszemélyiségből lett honatyát a következő tíz ülésen való részvételtől. A törvényhozók azonban nem voltak megelégedve a szerdán ismertetett ítélettel, és megszavazták Okkása teljes eltiltását.

A szavazók mintegy 98 százaléka voksolt a "cionista entitás nagykövetét" vendégül látó politikus mandátumának megvonása mellett a CBC Extra című hírcsatornának betelefonáló képviselők szerint. Hangsúlyozták: hatáskörét túllépve megsértette Egyiptomot, valamint az állami vezetés és a parlamenti házelnök szuverenitását, mivel mindezt engedély nélkül tette.

Az egyiptomiak az Izraellel 1979-ben kötött békeszerződés, és a diplomáciai kapcsolatok felvétele ellenére a zsidó államot tartják első számú ellenségüknek egy tavalyi felmérés szerint. Izrael abszolút tabunak számít az egyiptomi közéletben.

Maga Okkása is számtalan alkalommal jelentette ki a saját tévécsatornáján esténként sugárzott műsorában, hogy Egyiptom az ország destabilizációját célzó amerikai-cionista összeesküvés áldozata. Ennek megfelelően nagy volt a meglepetés, amikor népszerű műsorában bejelentette, hogy meghívja a nagykövetet, mondván, hogy Egyiptom legégetőbb problémáit kívánja személyesen megoldani.

Az al-Jaum asz-Szábe című napilap szerdai címlapján egy montázs látható, amelyen a - most már csak volt - képviselő egy izraeli zászlót lenget, és amely mellett ez olvasható nagy piros betűkkel: bilincset Okkásának!

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Nagy esés a tőzsdéken

Nagy esés a tőzsdéken

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthatunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult. A hangulatot esetlegesen befolyásoló adatok érkeznek majd a nap folyamán, az Egyesült Államokból lakáspiaci adatok és ipari statisztikák érkeznek, de a fontkitettséggel bírók számára érdekes lehet a brit munkaerőpiaci adat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×