eur:
393.85
usd:
364.76
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Könnygáz akadályozta a koszovói államfő-választást

Ellenzéki képviselők ismét könnygázgránátot hoztak működésbe a koszovói parlamentben pénteken, emiatt megszakították az ülést, amelyen az új köztársasági elnököt kellene megválasztani.

Eleinte még az sem volt biztos, hogy szavazatképes lesz-e a parlament, így csak másfél órás késéssel tudták megkezdeni az ülést. A kormánykoalíció két pártjának összesen 68 képviselője van, így a kétharmados támogatáshoz további 12 embert, lényegében a nemzeti kisebbségek képviselőit kell meggyőzni arról, hogy támogassák valamelyik jelöltet.

Hivatalosan ugyan ketten indulnak a köztársasági elnöki posztért, Hashim Thaci külügyminiszter, valamint a szintén a Thaci vezette Koszovói Demokrata Párthoz (PDK) tartozó Rafet Rama, őt azonban gyakorlatilag csak azért jelölte a párt, hogy Thacinak legyen kihívója.

Az ellenzék szavazataira Hashim Thaci nem számíthat, annál is inkább, mivel a három legnagyobb koszovói ellenzéki párt két hétig tartó egésznapos tüntetéseket jelentett be kedden annak érdekében, hogy megakadályozza az új köztársasági elnök megválasztását.

Az Önrendelkezés (Vetevendosje), a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) és a Koszovói Kezdeményezés (Nisma per Kosoven) tagjai sátrakat állítottak fel a pristinai kormány és a parlament épülete előtt, a rendőrség pedig megerősített erőkkel védi a kormányépületeket. Pénteken több mint ezer rendőr védte az objektumokat a két-háromezer fős tiltakozó tömegtől.

Az ellenzék szeptember óta tojásdobálással, fütyüléssel és könnygázzal akadályozza a parlament munkáját azt követelve, hogy Isa Mustafa kormányfő vonja vissza aláírását a Szerbiával augusztusban Brüsszelben kötött megállapodásról, és bejelentették: mindaddig akadályozzák a munkát, amíg követelésük nem teljesül. A Hashim Thaci elnökké választása elleni tiltakozás újabb pontja az ellenzéki egyet nem értésnek. Bejelentették: március hetedikéig tiltakoznak, akkor jár le ugyanis az elnökválasztás határideje, azaz ha addig nem lesz új elnöke Koszovónak, előre hozott választást kell kiírni.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×