eur:
394.33
usd:
370.26
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Megjelent a zikavírus Csehországban!

Csehországban is megjelent a zikavírus - közölte a cseh egészségügyi minisztérium csütörtökön Prágában. A közszolgálati hírtelevízió szerint eddig két esetről van szó.

Svatopluk Nemecek cseh egészségügyi miniszter később sajtótájékoztatón úgy pontosított, hogy két cseh turistáról - egy férfi és egy nő - van szó, akik januárban látogatást tettek a járvány sújtotta területeken. Az 58 éves férfi Martinique szigetén, a 49 éves nő pedig a Dominikai Köztársaságban volt szabadságon.

Miután visszatértek Csehországba, lázra, fejfájásra, influenzás tünetekre panaszkodtak, testükön pattanások jelentek meg. Mindkettőjüket megvizsgálták a prágai Bulovka kórházban, és megállapították a zikalázas fertőzést.

Hana Rohácová, a Bulovka kórház fertőzési osztályának főorvosa szerint könnyebb esetekről van szó, az érintettek nem szorulnak kórházi kezelésre, és nincs szó csehországi járványveszélyről sem.

Vít Valenta, országos tisztifőorvos szerdán közölte, hogy a zikavírussal kapcsolatos legfontosabb információkat, beleértve a szükséges óvintézkedések foganatosítását is, a hét elején az összes csehországi egészségügyi intézmény megkapta.

Roman Prymula, a Cseh Vakcinológiai Társaság elnöke szerint a járvány veszélyének Csehországban nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mert alapvetően csak a terhes nőkre veszélyes.

A főorvos már február elején úgy vélekedett, hogy a vírusnak Csehországban ugyan nincsen táptalaja, hiányoznak a megfelelő feltételek, de külföldről bekerülhet az országba. "Az egyetlen kockázatot az importált fertőzések okozzák, ami azt jelenti, hogy olyan ember érkezik Csehországba, aki már megkapta a kórt, s tőle cseh állampolgárok is megfertőződhetnek" - mondta Prymula a televízióban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol a szúnyogok terjesztette kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében.

A gyanú szerint a vírus magzatoknál kóros kisfejűséget okozhat, ezt azonban egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani.

Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Mike Johnson, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke bejelentette, hogy a nap folyamán benyújtásra kerülnek azok a törvényjavaslatok, amelyek Ukrajna, Izrael és az Indo-csendes-óceáni régió támogatását célozzák - tudósított a Sky News. A hírek szerint egy Sz-400-as rakétarendszer is súlyos károkat szenvedett a tegnap éjjeli, Krím elleni ukrán támadás során – derül ki ez több, ukrajnai háborús közösségi médiaportál által megosztott fotóból. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×