eur:
395.02
usd:
372.06
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf

Obama rátelefonált a török államfőre

Barack Obama washingtoni idő szerint pénteken délután felhívta telefonon Recep Tayyip Erdogan államfőt, és segítséget kért tőle a szíriai Kobani városát körülzáró Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen. Erdogan korábban azt nyilatkozta, hogy az Ankarában robbantást végrehajtó szíriai kurd csoport amerikai fegyvereket használt polgári lakosok ellen.

A Fehér Ház közleménye szerint az Obama-Erdogan megbeszélést a Kobani körül kialakult helyzet és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen teendő újabb lépések kérdése uralta. Az amerikai elnök egyúttal megbecsülését fejezte ki a török államfőnek azért, mert hazája több mint egymillió szíriai menekültet fogadott be, köztük éppen a török-szír határon lévő Kobaniból menekülőket is. A két politikus - a Fehér Ház közleménye szerint - megvitatta az afganisztáni helyzetet is.

A török államfő korábban azt nyilatkozta, hogy az a kurd csoport, amelynek öngyilkos merénylője szerdán Ankarában elkövette a robbantást - s amely önmagát a Kurdisztáni Szabadság Sólymainak nevezi - amerikai fegyvereket használt polgári lakosok ellen. Az amerikai külügyminisztérium pénteken cáfolta ezt, s közleményében leszögezte: "az Egyesült Államok semmiféle fegyvert nem adott a kurd milicisták csoportjának".

Washington egyébként a szíriai kurd harcosokat hasznos szövetségesnek tekinti az Iszlám Állam dzsihadistái elleni harcban, Ankara azonban terrorista csoportoknak minősíti őket, amelyek kapcsolatban állnak a törökországi kurd lázadó csoportokkal.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×