eur:
395.2
usd:
371.03
bux:
65063.6
2024. április 19. péntek Emma

EU-csúcs - Ebédre sem tudták megenni az angol reggelit

További halasztást szenved az Európai Unió állam- és kormányfőinek plenáris tárgyalása a brit reformelképzelésekről - jelentette be a Twitteren péntek délután Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője.

A tagállami vezetők az eredeti tervek szerint "angol reggeli" fölött véglegesítették volna a megállapodást, ám ezt később ebéddé, majd "étkezéssé" minősítette át Aamann; a szóvivő legalább öt halasztást jelentett be a Twitteren. Korábban 13.30-at, majd 14.30-at, 15.30-at, kisvártatva pedig 16.00 órát jelölt meg várható kezdésként. Ilyenkor a tagállami vezetők rendszerint kisebb csoportokban egyeztetnek, pihennek, Donald Tusk pedig "gyóntatásnak" nevezett kétoldalú megbeszéléseket folytat, hogy a 28-ak végül egyezségre tudjanak jutni.

A helyszínen lévő újságírók arról számoltak be, hogy a tagállami vezetők egymás után hagyják el az épületet, a vacsorát pedig este nyolcra tűzték ki. Egy neve mellőzését kérő uniós forrás arról számolt be: "esély" van rá, hogy a vacsoránál sikerül majd megállapodni a britek által szorgalmazott reformokról.

Egy neve mellőzését kérő tisztviselő arról számolt be, hogy a tanácskozáson kritikus a helyzet, az egyeztetések legkorábban este folytatódnak, a tagállami delegációkat pedig arra kérték, hogy szombatra is foglaljanak szállást.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
Maga alá gyűri az EU-t a húsz éve lappangó válsága, alapvető reformok váltak égetővé

Maga alá gyűri az EU-t a húsz éve lappangó válsága, alapvető reformok váltak égetővé

Az utolsó előtti, vagy talán a legutolsó pillanatban mutatták be az Európai Bizottság kérésére megszületett belsőpiaci reformtervezetet. A 2004-es nagybővítés után két évtizeddel világosan látszik, hogy az Európai Unió versenyképességi hátrányban van Kínához, az Egyesült Államokhoz és a feltörekvő új gazdasági hatalmakhoz képest az egységes piac diszfunkcionálása miatt. A túlszabályozás, az innováció háttérbe szorulása, a rossz állami és EU-s támogatási rendszerek, valamint a versenyjog bonyolultsága miatt azonnali átalakítást sürget a Jacques Delors Intézet friss előterjesztése, hogy Európa továbbra is geopolitikai tényező maradhasson.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 12:04
2024. április 19. 11:45
×
×
×
×