eur:
393.74
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az olasz sajtó ünnepelte a pápa és a pátriárka találkozóját

Végre! A pápa és a pátriárka ezer év után találkozott egymással címmel ünnepelte a történelmi egyházi eseményt a Corriere della Sera olasz napilap.

A Corriere szerint a kubai repülőtéren lezajlott találkozó ismételt bizonyítéka annak, hogy az argentin pápa miként módosította saját arculatára az egyház küldetését és Vatikán geopolitikáját.

Ferenc pápa egyháza "kilép a világba, misszionárius elképzelés ez, ami - legalábbis szándékaiban - nem kívánja alávetni magát semmilyen politikai vagy ideológiai szabálynak, sőt ezeket fel akarja forgatni, vagy megkerülni, azért hogy elérje a célját, vagyis megközelítse az emberiség minden részét. Látszólag lehetetlen kezdeményezésekbe fog bele, szabadon mozog, nem szab formális vagy tekintélyelvű feltételeket (...) Kapcsolatokat teremt, találkozókat javasol" - írta a Corriere. Hozzátette, hogy II. János Pál egyháza keletre tekintett, XVI. Benedek nyugatra, Ferenc pápa pedig a világnak a "római katolicizmustól távoli pereme" felé, ami számára a déli térséget jelenti, és "jezsuitaként elsősorban Kínát veszi célba".

Az újságnak Vsevolod Chaplin ortodox főpap úgy nyilatkozott, hogy a Kreml nem befolyásolta a két egyházi vezető találkozóját, mivel tiszteletben tartja a az orosz ortodox egyház autonómiáját. Andrea Riccardi olasz történésza, a Szent Egyed közösség vezetője kommentárja szerint a pápa és a pátriárka által aláírt dokumentum egyházi és nem politikai tartalmú, amely az "ökumenizmust hirdeti a háborúkkal szemben". Ezt szolgálta a találkozó "jelképek nélküli", teljesen semleges, jelentéktelen helyszíne, egy repülőtér is, ahol a figyelem kizárólag a "szokatlanul hosszú" találkozóra összpontosult. A zárónyilatkozat nem csak "szövetség az értékek védelmében vagy egy újabb vallási párbeszéd (...) a globális világ közös felelősségét diktálja az egyházaknak: nem elkülönülve vagy egymással versenyezve cselekedjenek főleg a jelenlegi válságidőszak kihívásaival szemben" - írta Andrea Riccardi.

A Corriere hangsúlyozta, hogy a találkozót vendégül látó Kuba, az "ateista sziget" egy "repülőtér kölcsönbe adásával" a világ középpontjába került az Oroszországgal, valamint a Vatikánnal is egyszerre fenntartott kapcsolatainak köszönhetően.

Az Avvenire, az olasz katolikus püspöki kar (Cei) napilapja hangsúlyozta, hogy a rendkívüli találkozót a lehető legnagyobb egyszerűség jellemezte. Az újság szerint a következő "kihívás" az egyházfő Moszkvába való utazása lesz.

Az IlSole24Ore gazdasági napilap a Kremlhez közeli pátriárkának nevezte Kirillt, aki Vlagyimir Putyin orosz elnökkel azonos állásponton van "a konzervatív értékek védelmében és megáldotta a szíriai szent háborút".

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×