eur:
393.66
usd:
364.47
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

CIA: az Iszlám Államnak van vegyi fegyvere

Az Iszlám Állam terrorszervezet rendelkezik vegyi fegyverekkel, és már több alkalommal használta is - közölte egy pénteken megjelenő interjúban John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.

Az Iszlám Állam egyes esetekben vegyi fegyvert vetett be a csatatéren. A CIA úgy véli, hogy képes kis mennyiségben klórgázt és mustárgáz előállítani - mondta a CBS televíziónak az igazgató a műsor előzetese szerint.

A kérdésre, hogy a szervezet képes-e Irakon és Szírián kívüli használatra exportálni a vegyi fegyvert, Brennan azt válaszolta: lehetséges, hogy ez bekövetkezik. Éppen emiatt nagyon fontos, hogy elvágják a különféle szállítási útvonalait - tette hozzá.

A szíriai polgárháború során az ellenfelek többször is megvádolták egymást azzal, hogy vegyi fegyvert vetnek be.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×