eur:
394.03
usd:
365.68
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Obama és Hóman Bálint szobra

Volt amerikai kormányzati nyomásgyakorlás a Hóman-szobor ügyében, de ez nem segítette, hanem hátráltatta az ügy rendezését - tudatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön az MTI-vel.

Havasi Bertalan közleményében arra reagált, hogy Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke a nemzetközi holokauszt-emléknapon a washingtoni izraeli nagykövetségen mondott beszédében kitért arra: "amikor egy második világháborús antiszemita vezető szobrának felállítását tervezték Magyarországon, mi vezettük a rohamot az ország kormányának meggyőzésében, hogy forduljon vissza ezen az úton".

A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője ezt megerősítve azt írta: a Hóman-szobor ügyében volt amerikai kormányzati nyomásgyakorlás, amit Orbán Viktor a leghatározottabban visszautasított. Általánosságban bármilyen külföldi nyomásgyakorlás csak hátráltatja az ügyek elintézését, és pontosan ez történt a Hóman-szobor ügyében is - fogalmazott, hozzátéve: a magyar miniszterelnök álláspontja szerint az amerikai kormány jobban tette volna, ha ezzel nem kísérletezik.

Obama Izrael nagykövetségén mondott beszédet a holokauszt-emléknapon

A nemzetközi holokauszt-emléknapon Barack Obama beszédet mondott a washingtoni izraeli nagykövetségen szerdán. Az amerikai elnök arra is figyelmeztetett, hogy erősödőben van az antiszemitizmus, és bármely hit elleni támadás minden hit elleni támadás egyben.

A megemlékezésen két-két olyan amerikai és lengyel állampolgárt ismertek el posztumusz a Világ Igaza izraeli állami kitüntetéssel, aki életét kockáztatva segített és mentett zsidó embereket. Barack Obamát - aki az amerikai elnökök közül elsőként mondott beszédet az izraeli nagykövetségen - Steven Spielberg filmrendező, a Holokauszt Történeti Alapítvány létrehozója mutatta be.

"Nagyon gyakran, kivált változások idején, kivált aggodalmak és bizonytalanságok idején, túlságosan is engedünk azon mélyen szunnyadó óhajnak, hogy találjunk valakit, valaki tőlünk különbözőt, akit okolhatunk a nehézségeinkért" - fogalmazott Obama. Hozzátette: "itt ma este szembe kell néznünk a valósággal, és a valóság az, hogy világszerte erősödik az antiszemitizmus. Ez tagadhatatlan."

A Világ Igaza posztumusz kitüntetést - amelyet családtagok vettek át - két amerikai és két lengyel állampolgár kapta: Roddie Edmonds, a Tennessee állambeli Knoxville-ből, Lois Gunden, az indianai Goshenből, valamint a varsói Waleri és Marila Zbijewski.

Beszédében Obama úgy fogalmazott, hogy a holokauszt egyedi, "a történelemben páratlan bűntény", hozzátéve ugyanakkor azt is, hogy aggodalom tölti el őt a más vallások iránti türelmetlenség miatt. "Fel kell emelnünk szavunkat a vakhit minden formája ellen, el kell utasítanunk legsötétebb gondolatainkat, és óvakodnunk kell a törzsi gondolkodástól" - jelentette ki, és a Tórából idézett: fogadjuk el az idegeneket, hiszen idegenek voltunk valaha mi is.

Barack Obama - a Fehér Ház honlapján megtalálható teljes beszédszöveg szerint - kiemelte, hogy a kormányok felelőssége az antiszemitizmus elleni küzdelem és hangsúlyozta: elnökként gondoskodik róla, hogy az Egyesült Államok vezesse a jelenség elleni globális harcot. Rámutatott, hogy Izraellel és más országokkal együtt éppen ezért szervezte meg az amerikai kormány ENSZ-közgyűlés első antiszemitizmus elleni tanácskozását, és ezért sürgette, hogy más kormányok, Washingtonhoz hasonlóan, különmegbízottat nevezzenek ennek a fenyegetésnek a kezelésére.

"Ezért, amikor egy második világháborús antiszemita vezető szobrának felállítását tervezték Magyarországon, mi vezettük a rohamot az ország kormányának meggyőzésében, hogy forduljon vissza ezen az úton. Ez nem széljegyzet volt a Magyarországgal fenntartott kapcsolatainkban, ez központi ügy volt az Egyesült Államokkal való jó kapcsolat fenntartása érdekében és ezt a tudomásukra hoztuk" - mondta az amerikai elnök a Fehér Ház honlapján megtalálható teljes beszédszöveg szerint. (Barack Obama Magyarországgal kapcsolatos megjegyzésére a nagyobb hírügynökségek nem tértek ki tudósításukban.)

Az ünnepségen bemutatták Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő videoüzenetét, amelyben egyebek között azt mondta, hogy Izrael adósa a most kitüntetetteknek, akik bátorságukkal zsidó katonákat és gyermekeket mentettek meg. Azt is mondta: "Tudjuk, hogy nincs jobb barátunk, mint az Amerikai Egyesült Államok".

A posztumusz kitüntetettekről közzétett életrajzok szerint Roddie Edmonds katonaként az amerikai erőkkel szállt partra Európában, de német fogságba esett, és amikor a németek a zsidó hadifoglyokat rendelték raportra, kiállt, és azt mondta: "mi valamennyien zsidók vagyunk". Lois Gunden franciatanárként dolgozott, Dél-Franciaországban gyermekotthont hozott létre, és a közeli internálótáborból megszöktetett zsidó foglyokat ott bújtatta. A lengyel házaspár pedig egy zsidó kisgyereket bújtatott varsói otthonában, mindaddig, amíg az édesanyja érte nem tudott menni.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×