eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Németországban több mint ezer atrocitás történt menekültszállások ellen 2015-ben

Németországban tavaly az egy évvel korábbinak az ötszörösére emelkedett és meghaladta az ezret a menedékkérők szállásai elleni atrocitások és erőszakos támadások száma, míg a menedékkérők által elkövetett bűncselekmények száma mérsékelten emelkedett a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) csütörtökön ismertetett adatai szerint.

A rongálások és egyéb atrocitások - egyebek mellett az uszítás és az úgynevezett propaganda bűncselekmények, mint például tiltott önkényuralmi jelképek mázolása menedékkérőket befogadó intézmények falára -, valamint az erőszakos támadások száma tavaly 1005-re emelkedett a 2014-ben regisztrált 199-ről. Az erőszakos támadások száma 28-ról 173-ra emelkedett. E csoporton belül kiemelkedő mértékben növekedett a gyújtogatásos támadások száma, az egy évvel korábbi 6 után 2015-ben 92 ilyen esetet regisztráltak.

Eközben a menedékkérők által elkövetett bűncselekmények száma a menedékkérők számának növekedéséhez képest mérsékelten emelkedett a BKA szerint. Pontos, részletes adatokat nem közöltek, de a szövetségi belügyminisztérium rövidesen nyilvánosságra hoz majd egy kimutatást a külföldiek bűnözéséről, azzal a céllal, hogy a tárgyilagosság felé terelje a Kölnben és más városokban szilveszterkor történt szexuális zaklatások és rablások miatt kezdődött vitát.

A szövetségi bűnügyi hivatal a menedékkérők által elkövetett bűncselekményekről hírportálok beszámolói szerint egyelőre csak annyit közölt, hogy az esetek nagyjából kétharmada vagyon elleni bűncselekmény volt, a szexuális bűncselekmények aránya pedig nem éri el az 1 százalékot.

A BKA továbbá közölte, hogy 244 olyan értesülésnek, információnak jártak utána, amely arra vonatkozott, hogy terroristák vagy háborús bűnösök szivároghattak be az országba a menedékkérők között, és 19 esetben nyomozást is végeztek.

A legszélesebb nyomozati jogkörrel rendelkező német rendőrségi szerv tapasztalatai szerint a menedékkérők legnagyobb csoportját alkotó szírek és irakiak nem adnak sok munkát a rendőröknek, kriminológiai szempontból egyáltalán nem "feltűnőek", de az észak-afrikai Maghreb-térségből származó, felnőtt kísérő nélkül érkező fiatalkorúak igen sok gondot jelentenek. Tanúk és áldozatok szerint a szilveszteri támadásokat is jellemzően észak-afrikai fiatal férfiak követték el.

Csütörtökön két tartományi központi befogadóállomáson is nagyszabású razziát tartottak, a baden-württembergi Ellwangenben és az észak-rajna-vesztfáliai Dortmunban működő állomásra is a Maghreb-térségből érkezett menedékkérők körében tapasztalható bűnözés miatt szállt ki a rendőrség nagy erőkkel.

Ellwangenben egy szakasz lovasrendőr és egy kutyás egység is részt vett az akcióban. A tartományi belügyminisztérium közleménye szerint 97 embert ellenőriztek, két férfit letartóztattak rablás gyanúja miatt, két másikat pedig őrizetbe vettek lopás, illetve kábítószerrel visszaélés gyanúja miatt.

Dortmundban a helyi rendőrség közleménye szerint 46 férfit bűncselekmény megelőzése, illetve személyazonosság megállapítása céljából rabosítottak - adatrögzítési eljárás alá vontak, amelynek során egyebek mellett ujjnyomatot és DNS-mintát vettek tőlük -, és négy ember ellen intézkedtek. Kettőről megállapították, hogy több személyazonosságot használnak. Egyikük öt különböző néven regisztrált a menekültügyi ellátórendszerbe, hogy a menedékkérőknek járó támogatás ötszörösét zsebelhesse be. A harmadik férfiról kiderült, hogy kitoloncolási őrizetbe vételi határozatot adtak ki ellene, a negyedik pedig nem tudta hitelt érdemlően elmagyarázni, hogy miként szerzett három mobiltelefont.

Címlapról ajánljuk
Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Magyarországon 2022-ben a krónikus betegségek okozta halálesetek között a negyedik leggyakoribb volt a májbetegség. A krónikus májbetegek száma világszerte eléri a másfél milliárdot, és évente mintegy kétmillió ember hal meg ilyen betegség következtében – mondta az InfoRádióban a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikájának munkatársa abból az alkalomból, hogy idén is megtartják április 19-én a máj világnapját.

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Számos ország közelmúltbeli esete azt mutatja, hogy a feldolgozóipari foglalkoztatás növelése ahhoz hasonló, mint amikor egy gyorsan távolodó célpontot üldöznénk. Az automatizálás és a képzettséget igénylő technológiák jelentősen valószínűtlenné tették, hogy a feldolgozóipar olyan munkaerő-felszívó hatással bírjon, mint amilyennel egykor rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy a jövő „jó munkahelyeit” a szolgáltatóiparban kell megteremteni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×