eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

15 ENSZ-tagállam elveszítette a szavazati jogát

Az ENSZ tizenöt tagállama elveszítette szavazati jogát az ENSZ Közgyűlésében, mert nem fizette be időben a szervezetnek járó éves hozzájárulást - jelentette helyi idő szerint pénteken az AP amerikai hírügynökség.

Az AP birtokába került Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár levele, amelyben a közgyűlést értesíti a történtekről. A levél tanúsága szerint ideiglenesen nem szavazhat a többi között a kőolajtermelő Venezuela sem. A hétfői keltezésű levélben még Irán is szerepel, ám a közgyűlés szóvivője közölte, hogy Irán időközben rendezte tartozását, így szavazati joga megmarad.

Venezuela számára diplomáciailag azért is kínos szavazati jogának elvesztése a közgyűlésben, mert a szervezet legfontosabb döntéshozó testületében, a Biztonsági Tanácsban, nem állandó tagként, a jövő hónapban a BT soros elnöke lesz. A közgyűlési szavazat elvesztése a Biztonsági Tanácsban való szavazási jogot nem érinti.

Venezuela gazdasága az elmúlt időszakban gyakorlatilag zuhanórepülésbe kezdett. Tavaly 10 százalékkal esett vissza a GDP, az infláció pedig három számjegyűre gyorsult. A dél-amerikai ország szinte kizárólag kőolajtermékeket exportál, s az olaj árának esésével dollártartalékai is megcsappantak. A caracasi kormány szerint az állam jobboldali ellenségei szándékosan próbálják elszabotálni az ország gazdaságát.

Ban Ki Mun levelében az áll, hogy a közgyűlés dönthet úgy, hogy egy késedelembe esett tagállam megőrizze szavazati jogát, ha úgy látja, hogy önhibáján kívül álló okok miatt nem tudott fizetni. A Comore-szigetek, Bissau-Guinea, Sao Tome és Principe, Szomália és Jemen esetében ezt meg is tette a közgyűlés.

Venezuelának valamivel kevesebb mint hárommillió dollárt kellene befizetnie az ENSZ-nek, Burundinak összesen 1360 dollár rendezetlen tartozása van.

A listán van még a Dominikai Köztársaság, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, Bahrein, Líbia, Mali, a Marshall-szigetek és Vanuatu.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×