eur:
392.7
usd:
367.68
bux:
66266.03
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Iskolákat zártak le Amerikában bombafenyegetés miatt

Lezártak kilenc iskolát az Egyesült Államok keleti partvidékén fekvő New Jerseyben helyi idő szerint kedden délelőtt, mert bombarobbantással és tömegmészárlással fenyegették meg az intézményeket, és fenyegetések érkeztek az ország iskoláiba is - értesült az MTI.

Mind a kilenc megfenyegetett iskolát teljesen kiürítették, négyről már megállapították, hogy egyáltalán nincsenek veszélyben. Valamennyi oktatási intézmény Bergen megyében található.

A hatóságok egyelőre - a vizsgálatra hivatkozva - nem közölnek részleteket, azt sem tudni, hogy a fenyegetés honnan és milyen formában érkezett. Három iskola vezetői elmondták, a telefon üzenetrögzítőjén jelezte egy férfihang, hogy bombát helyezett el - közelebbről nem megjelölt helyen - az oktatási intézményben. A hatóságok közlése szerint a fenyegető üzenetek közül legalább egy tömegmészárlást helyezett kilátásba. "Pillanatnyilag egyetlen fenyegetésről sem bizonyosodott be, hogy megalapozottak volnának, mindazonáltal megtettünk minden óvintézkedést, hogy az iskolák körül garantáljuk a biztonságot" - közölte a cliftoni rendőrség.

Az Egyesült Államok keleti partvidékének más államaiban is voltak iskolai bombariadók, így például Delaware és Massachusetts államban. Delaware-ban négy iskolát, Massachusettsben öt oktatási intézményt ért fenyegetést. Egyelőre nem világos, hogy a különböző akciók között van-e összefüggés.

Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Mike Johnson, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke bejelentette, hogy a nap folyamán benyújtásra kerülnek azok a törvényjavaslatok, amelyek Ukrajna, Izrael és az Indo-csendes-óceáni régió támogatását célozzák - tudósított a Sky News. A hírek szerint egy Sz-400-as rakétarendszer is súlyos károkat szenvedett a tegnap éjjeli, Krím elleni ukrán támadás során – derül ki ez több, ukrajnai háborús közösségi médiaportál által megosztott fotóból. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×