eur:
393.74
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Bűnvádi eljárás indult egy volt román miniszter ellen

Emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával bűnvádi eljárást kezdeményezett kedden a román legfőbb ügyészség George Homostean volt belügyminiszter ellen, akit a gyanú szerint felelősség terhel egy politikai fogoly, Gheorghe Ursu kínvallatások nyomán 1985-ben bekövetkezett haláláért.

A vádhatóság a miniszteri felelősség törvénye értelmében Klaus Iohannis államfő hozzájárulását kérte ahhoz, hogy bűnvádi eljárás alá vonja Homosteant, aki 1978 és 1987 között vezette a román belügyminisztériumot. A román alkotmány szerint egy tisztségben lévő vagy volt minisztert csak a parlament (amennyiben tagja a törvényhozásnak), vagy az államfő jóváhagyásával lehet felelősségre vonni a mandátuma idején elkövetett tettekért.

Az építészmérnökként dolgozó, verseket és prózai műveket is publikáló Gheorghe Ursut 1984-ben munkatársai feljelentése nyomán tartóztatták le, miután megtalálták rendszerellenes feljegyzéseket tartalmazó naplóját. Ursut azzal is vádolták, hogy Romániát lejárató kommentárokat juttatott el a kommunista diktatúrát bíráló, az Egyesült Államok által működtetett Szabad Európa Rádióhoz.

1985 novemberében bekövetkezett erőszakos haláláért eredetileg csak Ursu egy volt cellatársát vonták felelősségre - aki a börtönőrök utasítására rendszeresen verte őt -, valamint a rendőrségi fogda akkori vezetőjét. Azt a vizsgálatot, amely a vallatást vezető Securitate-tisztek (a kommunista korszak hírhedt politikai rendőrség tisztjei) esetleges bűnösségére próbált fényt deríteni, vádemelés nélkül lezárták.

A legfőbb ügyész azt követően rendelte el a korábban vádemelés nélkül lezárt dosszié újbóli kivizsgálását, hogy az egykori politikai fogoly fia, Andrei Ursu 2014-ben 17 napig tartó éhségsztrájkkal követelte az apját halálra kínzó egykori tisztek és politikai vezetők felelősségre vonását.

Az emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el a 2012-ben hatályba lépett új román büntető törvénykönyv szerint.

Romániában több büntetőeljárást indítottak az elmúlt évben a - sajtó által "kommunista pribékeknek" nevezett - volt börtönőrök és munkatábor-parancsnokok elszámoltatása érdekében a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet feljelentései nyomán.

Az első (nem jogerős) ítélet tavaly nyáron született, amikor a húsz év szabadságvesztésre ítélték a most 90 éves Alexandru Visinescu volt kommunista börtönparancsnokot.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
×
×
×
×