eur:
393.82
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az orosz vadászgép navigátora szerint nem sértették meg a török légteret

Kizárta a török légierő által kedden lelőtt Szu-24 orosz vadászbombázó navigátora, hogy a gép megsértette volna a török légteret.

"Nem először hajtottunk végre a térségben harci berepülést, úgy ismerjük, mint a tenyerünket. Teljesítettük a harci feladatot, és ugyanazon az útvonalon visszatérőben voltunk a légi bázisra" - mondta szerdán Konsztantyin Murahtyin, akit a gép lelövése után szíriai és orosz különleges egységek menekítettek ki a harci övezetből. Az első pilóta életét vesztette az incidens során.

Murahtyin az orosz televízióban azt is kijelentette, hogy - a török fél állításával ellentétben, amely szerint a gépnek öt perc leforgása alatt összesen 21 ilyen üzenetet küldtek - semmilyen figyelmeztetést nem kaptak, sem rádión, sem szemmel láthatóan.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×