eur:
393.88
usd:
365.19
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A csehek többsége szerint problémát jelent a migráció

A csehek több mint kétharmada szerint a társadalom számára problémát jelentenek azok a külföldiek, akik az utóbbi években érkeztek Csehországba.

Ezt a véleményt a megkérdezettek 69 százaléka osztotta, ami 2003 májusa óta a legmagasabb arány - derült ki abból az októberi országos felmérésből, amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra Prágában. 2003 májusában ezt a véleményt az emberek 73 százaléka képviselte, míg 2011-ben csak a megkérdezettek 53 százaléka látott problémát a bevándorlásban.

A 10,5 milliós Csehországban jelenleg több mint félmillió külföldi állampolgár él tartósan, elsősorban szlovákok, ukránok és vietnamiak.

A CVVM közvélemény-kutató intézet felméréséből ugyanakkor az is kiderült, hogy az emberek "általánosságban" jóval nagyobb problémának tartják a bevándorlókat, mint a konkrét esetekben, tehát amikor ezt a kérdést a lakóhelyükre, közvetlen tapasztalataikra vonatkoztatva teszik fel.

Lakóhelyükön a megkérdezettek 35 százaléka minősítette problémának az idegeneket, tehát jóval kevesebben, mint amikor a kérdés az országos viszonyokra vonatkozott. 2003 májusához viszonyítva azonban ez is 12 százalékkal magasabb arány, sőt a legmagasabb az utóbbi 12 évben. Az együttélést a bevándorlókkal 2012-ben látták a csehek a legkevésbé problematikusnak. Akkor mindössze 22 százalék látott problémát. Helyi szinten az emberek 40 százaléka nem lát problémát az együttélésben, míg 20 százalék úgy nyilatkozott, hogy lakóhelyén nem élnek idegenek.

A felméréshez fűzött kommentár szerint az idegenekkel való együttélésben elsősorban az idősebb generációk, a középiskolai végzettséggel rendelkezők és a baloldali pártok választói látnak problémát. A fiatalabb generációk és a magasabb végzettségűek befogadóbbak.

A csehek mintegy kétharmada számára elfogadható, ha az idegenek tanulás, tapasztalatszerzés, háború vagy természeti katasztrófa miatt érkeznek az országba. A politikai menekülteket az emberek 46 százaléka nem fogadná be.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×