eur:
395.05
usd:
366.06
bux:
65186.32
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Cameron: számos brit áldozat is lehet, marad a jelenlegi terrorkészültség

A brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának fel kell készülnie arra, hogy a párizsi merényletek áldozatai és sérültjei között sok brit állampolgár is van.

David Cameron, aki szombaton a kormány rendkívüli események idején ülésező tanácskozó csoportjának (COBRA) értekezletén elnökölt, a megbeszélés után a Downing Streeten tett nyilatkozatában elmondta ugyanakkor azt is, hogy a testület döntése alapján nem módosul a brit terrorkészültségi szint.

Nagy-Britanniában tavaly nyár óta a második legmagasabb szintű - a hivatalos meghatározás szerint "súlyos" fenyegetettségnek megfelelő - készültség van érvényben.

Szombati nyilatkozatában Cameron hangsúlyozta: ez a készültségi szint is azt jelenti, hogy Nagy-Britanniát "nagy valószínűséggel" terrortámadás éri.

Hozzátette: a párizsi merényletsorozat nyomán egyértelműen látszik, hogy átalakulóban van az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet által jelentett fenyegetés. Cameron szerint a francia fővárosban elkövetett terrorcselekmények a tervezés és a koordináció eddig nem tapasztalt szintjére utalnak, és arra, hogy a terroristák még elszántabban törekednek a tömeges veszteségeket okozó támadásokra.

A brit kormányfő elmondta: Nagy-Britanniában a nyáron nagyszabású gyakorlatot tartottak annak tesztelésére, hogy a rendőrség és egyéb szolgálatok mennyire felkészültek az egyszerre több helyszínen, tűzfegyverekkel elkövetett terrortámadásokra.

"Fel kell azonban ismernünk, hogy bármennyire erősek és felkészültek vagyunk, Nagy-Britannia ugyanazzal a fenyegetéssel szembesül, (mint Franciaország), és ezért változatlanul arra kérjük a lakosságot, hogy őrizze meg éberségét" - mondta a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban felolvasott szombati nyilatkozatában David Cameron.

Nem sokkal korábban a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese, Mark Rowley is beszélt arról a BBC-nek nyilatkozva, hogy a rendőrség és a brit elhárító szolgálatok a nyáron nagyszabású gyakorlatot hajtottak végre. Rowley szerint a gyakorlat pontosan olyan terrortámadást modellezett, amilyen péntek éjjel Párizsban történt: a művelet során automata fegyverekkel, több helyszínen párhuzamosan elkövetett terrortámadás-sorozat elhárítását gyakorolták.

Hozzátette: a brit hatóságok a következő napokban megerősítik a rendőri jelenlétet olyan, biztonsági szempontból kiemelt helyeken, mint a repülőterek és a kikötők, és ezt az utazóközönség is érzékelni fogja.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×