eur:
394.96
usd:
371.49
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Újratárgyalják a kolozsvári helységnévtábla-ügyet

Perújrafelvételt rendelt el a Kolozs megyei törvényszék a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblák ügyében - közölte a romániai bíróságok portálján a törvényszék.

A törvényszék arra hivatkozva döntött az ügy újratárgyalásáról, hogy a korábbi eljárás során nem értesítették az alperes polgármesteri hivatalt a felperes Minority Rights Egyesület mellett benyújtott támogatói keresetek egy részéről. A törvényszék ugyanakkor tájékoztatást kért a polgármesteri hivataltól a városkapu-projekt helyzetéről.

Szőcs Sándor, a Minority Rights Egyesület elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában polgármesteri hivatal diverziós kísérletének tekintette azt, hogy megpróbálják összemosni a hivatalos városnévtáblák ügyét a városkapuk ügyével. A városháza olyan városkapuk elkészítésére hirdetett pályázatot, amelyeken a román és a világnyelvek mellett magyarul is köszöntenék a városba érkezőket.

A felperes egyesület mellett mintegy 2500 kolozsvári polgár kérvényezte a polgármesteri hivatalban a többnyelvű helységnévtábla kihelyezését, és miután elutasító választ kaptak, közülük 403-an nyújtottak be a felperes egyesület melletti támogatói keresetet a törvényszéken.

A felperes egyesület és a céljait támogató Musai-Muszáj akciócsoport azért kérte a kolozsvári magyar polgárok csatlakozását, mert egy februári perben arra hivatkozva utasította el a kereset érdemi megvitatását a táblabíróság, hogy az akkori keresetet benyújtó, Hollandiában bejegyzett alapítvány nem jogosult a kolozsvári magyarok nevében pereskedni. A holland alapítvány alapfokon pert nyert a polgármesteri hivatal ellen. A törvényszék kötelezte a kolozsvári polgármesteri hivatalt, hogy helyezzen ki magyar nyelvű helységnévtáblákat is Kolozsvár bejárataihoz.

A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább ötödét, de húszszázalékos kisebbségarány alatt sem tiltja az anyanyelvű feliratozást. A Románia által ratifikált Kisebbségi Keretegyezményben rögzített elvek alapján ez a jog ott sem tagadható meg, ahol olyan jelentős lélekszámú őshonos közösség kéri, amelynek kulturális értékei nyomot hagytak a település arculatán.

A legutóbbi népszámlálás szerint a kolozsvári a második legnagyobb magyar közösség Erdélyben a marosvásárhelyi után. A csaknem 50 ezer kolozsvári magyar azonban a város 310 ezres összlakossághoz viszonyítva csak 16 százalékot tesz ki. A városháza több ízben azzal hárította el a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó magyar kéréseket, hogy a törvény nem kötelezi erre. Emil Boc polgármester többször is kijelentette, hogy a városkapuk többnyelvű feliratozásával kívánja rendezni a magyar közösség többnyelvűségre vonatkozó igényét.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 06:52
×
×
×
×