eur:
393.78
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hammond: "jelentős valószínűséggel" pokolgép miatt zuhant le az orosz repülőgép

A brit külügyminiszter szerint "jelentős a valószínűsége" annak, hogy robbanószerkezet okozhatta az Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgép hétvégi katasztrófáját.

A brit kormány szerda éjjel bejelentette, hogy teljesen leállítja a légiforgalmat Nagy-Britannia és az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőközpont repülőtere között. A szombaton lezuhant orosz repülőgép is erről repülőtérről szállt fel.

A brit külügyminisztérium módosította utazási útmutatóját is, felszólítva a brit állampolgárokat arra, hogy a legszükségesebb eseteket leszámítva ne látogassanak Sarm-es-Sejkbe.

Philip Hammond külügyminiszter a BBC-nek adott szerda éjjeli nyilatkozatában kijelentette: a brit kormány rendkívüli események idején ülésező tanácskozó csoportja (COBRA) este áttekintette a rendelkezésére álló összes információt, és ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az orosz Airbus katasztrófáját "jelentős eséllyel" robbanószerkezet okozta, amely a repülőgép fedélzetén lépett működésbe.

A brit külügyminiszter nem részletezte, hogy London pontosan milyen információk alapján vonta le ezt a következtetést.

Nem sokkal korábban a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal szóvivője is azt mondta, hogy a brit kormány szerint az orosz repülőgép lezuhanásának lehetséges okai között "igencsak elképzelhető" egy robbanószerkezet detonációja.

Hammond külügyminiszter szerdai éjjeli nyilatkozatában kijelentette, hogy brit repülésbiztonsági szakértők megvizsgálták Sarm-es-Sejk repülőterének biztonsági helyzetét, és a kormány ennek alapján döntött "nagy sajnálkozással, nagyon nem szívesen" a brit állampolgárok sarm-es-sejki utazásaira vonatkozó útmutatás módosításáról.

Hammond hozzátette: mostantól nem indulnak Nagy-Britanniából utasszállító repülőgépek az egyiptomi üdülőhelyre.

A brit kormány néhány órával korábban bejelentette, hogy a Sarm-es-Sejkből Nagy-Britanniába induló járatokat is "késlelteti" a repülőtér biztonsági helyzetének felülvizsgálata idejére.

Hammond szerint a Sarm-es-Sejkben tartózkodó briteket a brit kormány az egyiptomi hatóságokkal és a légitársaságokkal együttműködésben hazaszállítja.

Becslések szerint jelenleg hozzávetőleg kétezer brit turista tartózkodhat Sarm-es-Sejk térségében.

A brit külügyminiszter elnézést kért a brit turistáktól. Közölte: tudja azt is, hogy mindez "milyen óriási" hatással lesz az egyiptomi gazdaságra. Hozzátette ugyanakkor, hogy a brit kormány a brit állampolgárok biztonságát minden egyéb megfontolás elé helyezi, "érje ezért bármilyen kritika".

Az első, igen éles kritika az egyiptomi külügyminiszter részéről érte a brit kormányt.

Számeh Sukri a BBC-nek nyilatkozva "elsietettnek és megalapozatlannak" nevezte London szerdán bejelentett intézkedéseit, amelyeket szerinte az eddigi vizsgálatok nem támasztanak alá. Sukri szerint a brit lépéseknek katasztrofális hatásai lesznek az egyiptomi turizmusra.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×