eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Tovább emelkedett a péntek esti bukaresti tűzvész áldozatainak száma

Vasárnap délutánig harmincra emelkedett a péntek esti bukaresti tűzvész áldozatainak száma, miután a nap folyamán három súlyosan megégett nő belehalt sérüléseibe, további legalább 35-nek pedig továbbra is válságos az állapota.

Bukarestben több mint tízezer ember vett részt vasárnap azon a felvonuláson, amelyet a balesetben meghaltak emlékére szervezett egy Facebook-csoport. Az Egyetem-téren összegyűlt emberek virágokkal és gyertyákkal vonultak a tűzvész helyszínére, hogy kifejezzék együttérzésüket a sebesültekkel és az áldozatok hozzátartozóival.

Péntek este tűz ütött ki egy bukaresti belvárosi klubban, ahol több százan vettek részt egy rockkoncerten. A pillanatok alatt lángba borult teremből az egyetlen használható kijáraton keresztül, egymást taposva próbáltak kimenekülni az emberek: 26-an a helyszínen meghaltak, 150 embert égési sérülésekkel és füstmérgezéssel vittek kórházba.

Az igazságügyi orvostani intézetnek időközben sikerült valamennyi áldozatot azonosítania, a sérültek egyikének kilétét viszont továbbra sem ismerik. Csaknem 30, kórházban kezelt súlyos sérültnek csak "valószínűsített" személyazonossága van, ugyanis sérüléseik és az arcukat takaró kötszerek nem teszik lehetővé, hogy a baleset körülményeit vizsgáló ügyészek hivatalosan is megállapítsák kilétüket.

A sérülteket több mint tíz bukaresti kórházban ápolják. Állapotukról Nicolae Banicioiu egészségügyi miniszter vasárnap reggel azt mondta, hogy 80-90-re tehető a súlyos sérültek száma, közülük 35-öt is elérheti azoké, akik még közvetlen életveszélyben vannak.

A halálos áldozatok között van a péntek este fellépő Goodbye to Gravity nevű együttes két gitárosa, énekesük, Andrei Galut, a 2008-as román Megastar tehetségkutató vetélkedő győztese, az együttes dobosa és basszusgitárosa pedig válságos állapotban fekszik a kórházban.

A súlyos sérültek között négy 15-16 éves is van, egyikük életveszélyes állapotban. A péntek esti tűzvészben meghalt a klub egyik - öt kiskorú gyereket egyedül nevelő - takarítónője is, akit kolléganői szerint a szórakozóhely tulajdonosai feketén foglalkoztattak 100 lejes (7000 forintos) napidíjért.

A Digi 24 hírtelevízió által vasárnap bemutatott iratok szerint a Colectiv klub tulajdonosai egy 80 ülőhellyel rendelkező terem működtetésére kaptak egy évvel ezelőtt engedélyt a kerületi polgármesteri hivataltól. A törvény értelmében csak a 100 főnél nagyobb befogadóképességű vendéglátóhelyeknek kell külön tűzrendészeti engedélyt kérniük. A Colectiv klubban rendszeresen tartottak olyan koncerteket, amelyeken több százan vettek részt.

A zarándokhellyé vált klub épülete előtt mécsesek ezrei égnek, sok száz önkéntes véradó szombaton órákig állt sorban a vérközpontok előtt. A kormány szombaton háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×