eur:
395.66
usd:
371.89
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Közvetlen kommunikációs vonalat létesít az amerikai és az orosz hadsereg

Közvetlen távközlési kapcsolatot hoznak létre az amerikai és az orosz hadsereg között, hogy elkerüljék az esetleges incidenseket Szíriában - közölte az amerikai védelmi minisztérium kedden.

Oroszország harci repülőgépek telepítését kezdte meg egy nemrégiben létesített szíriai támaszponton, és az amerikai tárca szerint már 34 géppel rendelkezik ott. Az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció pedig már egy éve hajt végre bevetéseket Szíria légterében az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni fellépés keretében. A szíriai rezsimet támogató Moszkva is elképzelhetőnek mondta, hogy légicsapásokat intéz az Iszlám Állam ellen.

Peter Cook, a Pentagon szóvivője hangoztatta, hogy a közvetlen kommunikációs vonal létrehozását azért tartják elengedhetetlennek, mert teljesen ki kívánják zárni a balesetek eshetőségét.

"A koalíciós pilóták biztonsága kiemelt fontosságú számunkra. Nem követhetünk el hibákat a célpontok meghatározásában vagy megítélésében" - emelte ki.

Hozzáfűzte, hogy már Ashton Carter védelmi miniszter is engedélyezte a közvetlen összeköttetés megteremtését.

Az Egyesült Államok az ukrán válság kezdete, illetve a Krím orosz elcsatolása után megszakította a katonai kapcsolatokat Moszkvával. A szíriai konfliktus megoldásának előmozdítása érdekében azonban Carter nemrégiben újra felvette a kapcsolatot orosz kollégájával, Szergej Sojguval. A két miniszter szeptember közepén telefonon beszélt is egymással, először a viszony befagyasztása óta.

Cook szóvivő kedden azt is bejelentette, hogy az Egyesült Államok szünetet tart a szíriai fegyveres ellenzékiek kiképzésében. Washington ez év elején indította el a programot, amelynek keretében évente 5 ezer szíriai ellenzékit készítenek fel arra, hogy hatékonyan vegye fel a küzdelmet az Iszlám Állammal. Múlt héten azonban amerikai kiképzésű felkelők járműveket és lőszereket adtak át az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágának tartott an-Nuszra Frontnak, hogy biztonságban áthaladhassanak a szervezet uralta területeken, ami az amerikai hadsereg szerint a kiképzési program irányelveinek megsértését jelenti.

A szóvivő most azt mondta, hogy felül kell vizsgálni a programot, mert eddigi eredményeit nem tartják kielégítőnek. A program keretében eddig mindössze két, összesen mintegy 130 fős csoportot képeztek ki teljesen.

A felfüggesztés azt jelenti, hogy a kiszemelt fegyvereseket egy ideig nem viszik át a jordániai és törökországi kiképzőközpontokba. A toborzás ugyanakkor folytatódik, és a már megkezdett kiképzéseket nem szüneteltetik - fejtette ki Peter Cook.

Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×