eur:
394.14
usd:
365.25
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hollande: Európa vállalta a felelősséget a menekültekért

Európa vállalta a felelősséget a menekültekért - jelentette ki kedden Francois Hollande francia államfő, az uniós belügyminisztereknek a 120 ezer újabb menekült szétosztásával kapcsolatos megállapodására utalva.

"Európa képes befogadni, de feltételekkel és szabályokkal, ezt kérte Franciaország" - jelentette ki újságírók előtt londoni látogatásán Francois Hollande."A megállapodás lehetővé teszi végre a menekültekkel kapcsolatos információs és regisztrációs központok létrehozását - tette hozzá Hollande, aki a tervek szerint az esti órákban találkozik David Cameron brit kormányfővel.

Az Európai Unió belügyminiszterei minősített többségi szavazással, Finnország tartózkodása mellett, Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia ellenszavazata ellenére megszavazták kedd délután 120 ezer további menekült elosztását a tagállamok között. Uniós források szerint a megállapodás értelmében egyelőre 66 ezer menekültet helyeznek át a többi tagállamba Olaszországról és Görögországról, 54 ezer áthelyezésről később, a Financial Times című lap értesülése szerint egy éven belül döntenek.

"Franciaország már vállalt kötelezettségeket. Én magam jelentettem be, hogy 24 ezer menekültet fogadunk be. Minden országnak tiszteletben kell tartania az e téren vállalt kötelezettségeit. Egyesek nemmel szavaztak, de a minősített többséggel meghozott döntés kötelező érvényű. Ez azt jelenti, hogy azoknak is alkalmazniuk kell az elfogadott megállapodást, akik ellene szavaztak" - hangsúlyozta a francia elnök.

A brüsszeli belügyminiszteri tanácskozást követően a tagállamok állam- és kormányfői rendkívüli csúcstalálkozón vitatják meg szerda este a migrációs válság fejleményeit és a lehetséges megoldásra vonatkozó javaslatokat.

"Nagyon fontos, hogy holnap Európa rendelkezésre bocsássa a pénzeszközöket, és lehetővé tegye, hogy cselekedni tudjunk, mégpedig gyorsan. Egy 450 milliós kontinens számára lehetetlen volna 120 ezer ember befogadása? Meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk erre a befogadásra, amelyet betartható szabályok mellett kell végrehajtanunk. Ezt hívják felelősségnek, ezt hívják szolidaritásnak" - hangsúlyozta végezetül Francois Hollande.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×