eur:
393.79
usd:
365.35
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Porosenko: a békéhez kell vonni az orosz fegyvereseket

Az ukrán államfő szerint a fegyvernyugvás önmagában nem elég a békéhez, az orosz fegyvereseket, illetve a Moszkva által támogatott "terroristákat" is ki kell vonni Ukrajna területéről. Ezt Petro Porosenko azon a sajtótájékoztatón jelentette ki, amelyet hétfőn az ukrajnai látogatáson tartózkodó Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott.

Porosenko közölte, hogy a nap folyamán egyetlen lövés sem dördült el, és semmilyen veszteség nem érte az ukrán fegyveres erőket. Hangsúlyozta, hogy ez nagyon fontos előrelépés, de önmagában nem elegendő.

Az orosz katonák és zsoldosok Ukrajnából történő kivonásán túl a válság enyhüléséhez, a béke és a stabilitás eléréséhez szükségesnek nevezte még az orosz határ lezárását, valamint azt, hogy az ukrán jogszabályoknak megfelelő helyi választásokat rendezzenek a jelenleg szakadárok ellenőrzése alatt lévő területeken.

Közölte, hogy a kelet-ukrajnai válság tárgyalásos rendezésére létrehozott háromoldalú, azaz Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló összekötő csoport kedden Minszkben megvitatja a Donyec-medencei helyhatósági választások kérdését. Ismételten leszögezte: veszélybe sodorja a minszki békefolyamatot az, hogy a szakadárok saját választásokat akarnak rendezni.

A NATO főtitkára a maga részéről úgy vélekedett, hogy a kelet-ukrajnai tűzszünet "törékeny, de reményre ad okot". "Azt látjuk, hogy most alapvetően betartják a fegyvernyugvást, amire korábban nem volt példa, viszont Oroszország továbbra is felszerelésekkel és kiképzésekkel segíti a szeparatistákat" - szögezte le. Hangsúlyozta, hogy a kelet-ukrajnai konfliktus rendezése a minszki megállapodások betartásán múlik, ezért Moszkvának fel kell hagynia a szakadárok támogatásával.

Az ukrán államfő a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Ukrajna még nem áll készen a NATO-csatlakozásra, ahogy felvételére jelenleg az atlanti szövetség sem. Stoltenberg hozzátette, hogy Ukrajna benyújthatja tagsági kérelmét a NATO-hoz, miután végrehajtotta a szükséges reformokat a fegyveres erők korszerűsítése terén. Hangsúlyozta, hogy a katonai szövetség figyelemmel követi ezeket a reformokat, együtt dolgozik Ukrajnával azon, hogy hadereje megfeleljen a NATO-szabványoknak.

Jens Stoltenberg kétnapos látogatásra érkezett Ukrajnába. A főtitkár és az ukrán elnök hétfőn a nyugat-ukrajnai Lviv megyében együtt nyitotta meg az Ukrajna-2015 fedőnevű közös polgári védelmi gyakorlatot. A tervek szerint Stoltenberg kedden Kijevben részt vesz az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács ülésén, amelynek az ország védelmi reformja lesz a fő témája.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×