eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

EU-tisztújítás - Hahn: a minőség előrébb való a gyorsaságnál

Hivatalba lépése esetén az lesz a mottója, hogy a minőség előrébb való, mint a gyorsaság - közölte az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságában tartott biztosi meghallgatáson kedden Johannes Hahn, akit a szomszédságpolitikai és bővítési tárgyalásokért felelős tárca élére jelölt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke.

Az osztrák politikus ismertette, hogy Juncker álláspontja, miszerint a következő ötéves ciklusban várhatóan nem lesz tagfelvétel, nem jelenti azt, hogy a bővítési folyamat leállna.

"Reálisan egyik tagjelölt állam sem áll majd készen ebben a periódusban, de ettől még a tárgyalások nem állnak le. Segítenünk kell ezeknek az országoknak, hogy maradéktalanul teljesítsék a csatlakozáshoz szükséges feltételeket" - közölte Hahn.

Ha megválasztják szomszédságpolitikai és bővítési tárgyalásokért felelős biztosnak, elsődleges feladatának az ukrán válság megoldását fogja tekinteni - közölte az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságában tartott biztosi meghallgatáson kedden Johannes Hahn.

Az osztrák politikus mérföldkőnek nevezte az EU és Ukrajna közötti társulási és szabadkereskedelmi megállapodás ratifikációját.

Kijelentette: Oroszországnak nem szabad lebecsülnie az EU eltökéltségét, hogy kiálljon értékei mellett. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy sem az unió szomszédságpolitikája, sem a Keleti Partnerség nem Oroszország rovására jött létre.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×