eur:
395.84
usd:
372.81
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Tizenöt éves csendet tört meg Észak-Korea

Tizenöt év után először szólalt fel az ENSZ-ben észak-koreai külügyminiszter.

Ri Szu Jong a világszervezet közgyűlésén megismételte az államalapító Kim Ir Szen 1980-as évek végén tett javaslatát, hogy a két Korea konföderációba egyesüljön. Ehhez sürgette, hogy az Egyesült Államok vessen véget ellenséges politikájának, amely szavai szerint rákényszerítette Phenjant arra, hogy atomhatalommá váljon. Az észak-koreai diplomácia vezetője azt is mondta, hogy országa kész a párbeszédre és az együttműködésre az emberi jogok kérdésében. Ri Szu Jong később tárgyalt az ENSZ főtitkárával is, aki korábban Dél-Korea külügyminisztere volt. Ban Ki Mun párbeszédet szorgalmazott mind Phenjan és a nemzetközi közösség, mind pedig a két Korea között.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×