eur:
394.06
usd:
365.26
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

ENSZ Közgyűlés - Lavrov bírálta a szíriai IÁ-célpontok elleni légicsapásokat

Nemzetközi jogi aggályokra hivatkozva ismételten bírálta pénteken az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen Szíria területén, amerikai irányítással végrehajtott légicsapásokat Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, hangsúlyozva, hogy azokhoz meg kellett volna szerezni Damaszkusz jóváhagyását.

"Úgy hisszük, hogy bármilyen lépés történik is globálisan a terrorfenyegetés elhárítása érdekében, beleértve az erő alkalmazását, annak összhangban kell állnia a nemzetközi joggal" - jelentette ki újságíróknak az Ukrajna elleni agresszióval vádolt Oroszország diplomáciájának vezetője, aki az ENSZ-közgyűlés általános vitájának alkalmából tartózkodik New Yorkban.

Lavrov hangsúlyozta, hogy az IÁ elleni harcba be kell vonni a térség minden országát, beleértve Iránt és Szíriát is, amely országokat szavai szerint Oroszország fegyverekkel és tanácsadókkal lát el.

Az orosz külügyminiszter szerint a szíriai területen lévő IÁ-célpontok elleni csapásokhoz engedélyt kell kérni Damaszkusztól. (Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter pénteki washingtoni sajtóértekezletén ismételten elutasított minden az Aszad-rezsimmel való egyeztetést.)

Szergej Lavrov kifejtette kormányának álláspontját, miszerint az ukrán uniós társulási egyezmény életbe léptetésének az elhalasztása teret nyithat az ukrajnai válság gyors rendezése előtt. Úgy vélekedett, hogy az orosz-amerikai kapcsolatok jelentősen javulnának, ha Washington korrekt módon járna el Moszkvával és elismerné annak globális igényeit.

Az orosz külügyminiszter "óvatosan derűlátásának" adott hangot az iráni nukleáris programról a Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország, valamint Irán között folyó tárgyalások kilátásaival kapcsolatban. Szavai szerint a felek nagyon közel állnak megegyezéshez, és most már csak apró, de fontos részleteket kell megoldani. A megállapodást a kitűzött határidő szerint november 24-ig kellene nyélbe ütni. A nyugati országok azt próbálják megakadályozni, hogy Teherán a nukleárisenergia-szükségleteinek kielégítésre hivatkozva atomfegyvert fejlesszen ki.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×