eur:
395
usd:
365.48
bux:
65377.45
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A Ponta-kormány eltörölte a 2009-es megszorító intézkedések többségét

A Victor Ponta román miniszterelnök vezette balközép kormány hétfőn eltörölt több megszorító intézkedést, amelyeket 2009-ben hozott az előző jobbközép bukaresti kabinet.

A hétfői kormányülésen úgy döntöttek, hogy feloldják azt a tiltást, amely művészek, sportolók és tudósok érdemjuttatására vonatkozott. Ezeket a juttatásokat az Emil Boc vezette volt jobbközép kormány függesztette fel, miután Románia 2009-ben 20 milliárd euró készenlétihitel-megállapodás megkötésére szorult a Nemzetközi Valutaalappal. Az egy évvel korábban kirobbant nemzetközi gazdasági válság ugyanis a román gazdaságot is súlyosan sújtotta.

Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes a kormányülés után bejelentette, hogy a mintegy 1650 érintett személy három minimálbérnyi havi juttatásra jogosult az érdemjuttatás folyósítása révén.

A kormány arról is döntött, hogy a kabinet tartalékalapjából fizetik ki a pedagógusoknak azokat az elmaradt juttatásokat, amelyek folyósítására bírósági ítélet kötelezi a román államot, így az érintettek rövidebb idő alatt megkaphatják pénzüket az eddigi tervekhez képest.

A kormány egy másik hétfői döntése a helyi önkormányzatok támogatásáról szól: több olyan könnyítést enged a kabinet az önkormányzatoknak, amelynek révén egyebek mellett korábban meghatározott létszám fölött alkalmazhatnak munkavállalókat. Ez a létszámstopfeloldás az oktatásra és az egészségügyre egyaránt vonatkozik.

A román kormány elfogadta hétfőn azt a sürgősségi rendeletet is, amely felfüggeszti a hazai kitermelésű gáz árának liberalizálását a lakossági fogyasztók számára. Ezzel a román kormány 2018-tól 2021 közepéig tolta ki a gáz árának liberalizációját. Október 1-től 3 százalékkal kellett volna emelni a lakossági fogyasztói gázárat a korábbi tervek szerint.

A román kormánykoalíció szeptemberben 5 százalékkal csökkentette a munkáltatói nyugdíjjárulékot is, amit Traian Basescu román államelnök sikertelen ellenállása dacára fogadott el a parlament.

Traian Basescu román államelnök populizmussal vádolta a kormányt, szerinte a Victor Ponta vezette kabinet azért ilyen bőkezű, mert novemberben államfőválasztás lesz, amelyen Ponta a legesélyesebb jelölt. Ugyanakkor Ponta szerint csak olyan intézkedéseket hoztak, amelyekkel jóvátették az előző jobbközép kormány ideje alatt elkövetett "igazságtalanságokat".

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×