eur:
393.77
usd:
365.46
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Amerika "elintézi" az őt fenyegető terroristákat

Barack Obama amerikai elnök szerda esti televíziós beszédében közölte, hogy egy nemzetközi koalíció élére állva Szíriára is kiterjeszti az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni légicsapásokat, újabb katonákat vezényel Irakba, és harcképes erőt kíván kovácsolni a szíriai mérsékelt felkelőkből, amihez felhatalmazást és pénzt kért a kongresszustól.

"Célunk világos: egy átfogó és kitartó terrorelhárítási stratégiával meg fogjuk gyengíteni és végeredményben meg fogjuk semmisíteni az ILIÁ-t (Iraki és Levantei Iszlám Államot)" - tette hozzá. Az elnök beszéde során mindvégig az IÁ korábban bevett elnevezését használta.

Négypontos cselekvési stratégiáját ismertetve Barack Obama kijelentette, hogy az Egyesült Államok módszeres légi hadjáratot fog folytatni a terroristák ellen, és a korábbiakkal ellentétben már nemcsak a saját állampolgárai védelmére és humanitárius küldetésekre fog összpontosítani, hanem az iraki erők offenzívájával párhuzamosan mér majd csapásokat az IÁ célpontjaira.

"Mi több, világossá tettem, hogy le fogjuk vadászni a terroristákat, akik az országunkat fenyegetik, bárhol is legyenek. Ez azt jelenti, hogy nem fogok habozni az ILIÁ-val szemben Szíriában is fellépni Irak mellett" - mondta.

Közölte, hogy az új bagdadi kormány megalakulása nyomán - amit Washingtonban mindig is minőségi fordulópontnak tekintettek az amerikai segítségnyújtás fokozása szempontjából - újabb 475 katonát vezényel Irakba, akik kiképzik, valamint hírszerzési adatokkal és felszereléssel látják el az iraki és a kurd erőket, de a harcokban nem vesznek részt.

Obama elnök emellett ismételten arra kérte a kongresszust, hogy adjon a kormány számára pótlólagos felhatalmazást és anyagi eszközöket a szíriai mérsékelt fegyveres ellenzék kiképzésére. A Fehér Ház még júniusban 500 millió dollárt kért a törvényhozástól a kiképzés finanszírozására.

Az elnök kijelentette, hogy Amerika a terrorelhárítás terén a partnereivel összefogva meg kívánja akadályozni, hogy az IÁ képes legyen támadások indítására. Így meg fogja gátolni a csoport finanszírozását, javítja a saját hírszerzési tevékenységét, harcol a terroristák ideológiája ellen és megakadályozza a külföldi harcosok Közel-Keletre történő utazását, valamint az onnan való visszajutását.

Barack Obama ígéretet tett a terroristák által menekülésre kényszerített civil lakosság humanitárius segélyezésének folytatására, tekintet nélkül azok felekezeti hovatartozására.

Obama kifejtette meggyőződését, hogy a jogköre kiterjed az IÁ okozta veszély kezelésére, de egyúttal azt is kijelentette, hogy Amerika úgy a legerősebb, ha az elnök és a törvényhozás együttesen lép fel és kijelentette, hogy üdvözölné a honatyák támogatását.

"Azt akarom, hogy az amerikaiak megértsék, hogy ez az erőfeszítés miben különbözik majd az iraki és az afganisztáni háborútól. Ebben nem vesznek majd részt idegen földön harcoló amerikai katonai alakulatok" - hangoztatta az elnök.

"Ezt a terrorelhárítási kampányt folyamatos és könyörtelen erőfeszítéssel fogjuk folytatni annak érdekében, hogy - légierőnket és támogatásunkat a szárazföldön harcoló partneri erők megsegítésére használva - felszámoljuk az ILIÁ-t, bárhol is legyen jelen" - hangsúlyozta.

Az elnök szerint ezt a stratégiát, amely arra épül, hogy Amerika "elintézi" az őt fenyegető terroristákat, miközben a frontvonalakon támogatja a partnereit, már évek óta sikerrel alkalmazzák Jemenben és Szomáliában.

Barack Obama, akit sokan bíráltak, amiért nemrégiben még úgy fogalmazott, hogy kormányának nincsen stratégiája az IÁ szíriai jelenlétével kapcsolatban, szerdán azt hangsúlyozta, hogy Amerika vezető szerepe "az egyetlen állandó (tényező) egy bizonytalan világban". Ez szerinte egyebek között abban nyilvánul meg, hogy képes mozgósítani a világot a terrorizmus elleni harcra és az orosz agresszió ellen, segít az Ebola megfékezésében és a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésében.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×