eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Egy gyanús csomag miatt kiürítették a londoni Luton repülőteret

Egy gyanús csomag miatt hétfő délután kiürítették a magyarországi járatok által is használt londoni Luton repülőteret - közölte a rendőrség, amely később a csomagot - ellenőrzött körülmények között - felrobbantotta. A repülőteret ezután meg is nyitották.

A repülőtér szóvivője arról számolt be, hogy a csomagot az utasbiztonsági zónában fedezték fel. A repülőteret működtető vállalat honlapján azt írták, hogy az utasok és a dolgozók biztonságának garantálása érdekében döntöttek a terminál evakuálásáról.

A tájékoztatás szerint minden, a lutoni nemzetközi repülőtérre érkező járatot felfüggesztettek, a létesítményt a közúti forgalom elől is lezárták, és az este felrobbantották a gyanús csomagot, amelyről a rendőrség utólag azt közölte, hogy nem jelentett veszélyt. Letartóztatás nem történt.

A Londontól 35 kilométerre északra fekvő Lutonra érkeznek járatok Budapestről is. A Wizzair diszkont légitársaság és az Easyjet brit fapados társaság is indít járatokat a magyar fővárosból a lutoni reptérre, amely egyike a Londont kiszolgáló öt nemzetközi légikikötőnek. A lutoni a szigetország ötödik legnagyobb forgalmú repülőtere, a tavalyi évben 9,7 millió utast fogadott.

A brit kormány nemrégiben emelte a második legmagasabb szintre a terrorkészültségi szintet. David Cameron miniszterelnök szerint az intézkedést az indokolja, hogy közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára az Iszlám Állam nevű, Irakban és Szíriában előretörő szélsőséges milícia brutalitása.

A budapesti repülőtér tájékoztatási oldala (bud.hu) szerint hétfőn 22.00-kor indul Lutonba a Wizz Air eredetileg 18.25-re kiírt járata.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×