eur:
394.21
usd:
370.76
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Több halottja van a bosznia-hercegovinai bányabalesetnek

Legalább négy halottja van az előző napi bányarobbanásnak a Bosznia-Hercegovina középső részén található Zenicában - közölték pénteken a mentésben részt vevők és a túlélők.

A Dnevni Avaz című szarajevói napilap azt írta, hogy befejődött a túlélők mentése: a bányában rekedt 34 ember közül 29-et sikerült kimenteni, négyen életüket vesztették, egy vájárt pedig nem tudtak felhozni a mintegy 600 méteres mély tárnából. Az ő sorsa nem ismert, de valószínűleg ő is meghalt.

A bányászok helyi szakszervezetének vezetője a horvát HINA hírügynökség szerint már tényként kezelte, hogy öt bányász halt meg a balesetben, ezeket a híreket azonban sem a zenicai kórház, sem a bánya üzemeltetője nem erősítette meg.

A bányászokat néhány perccel dél után kezdték egyenként felszínre hozni. A vájárok, akik több mint húsz órán keresztül voltak a bánya foglyai, rendkívül kimerültnek tűntek, arcukat vastagon borította a szénpor, ennek ellenére meg tudtak állni a lábukon és képesek voltak kommunikálni. A kimentett bányászokat kórházba szállították.

Idén már ez volt a harmadik gázrobbanás a zenicai szénbányában, az utolsó mindössze négy héttel ezelőtt történt. A bányavállalat elnöke ennek ellenére elmondta, hogy az aknát semmiképpen sem fogják bezárni, a biztonsági óvintézkedéseket azonban szigoríthatják. "A kőomlásokat sem megjósolni, sem megelőzni nem lehet" - mondta.

A kőomlást okozó 3,5-es erősségű földmozgás csütörtök délután történt, epicentruma a bosznia-hercegovinai fővárostól, Szarajevótól mintegy 53 kilométerre északnyugatra volt. A rengés következtében a bányában gázrobbanás történt, ami több bányajáratot is eltorlaszolt.

Ebben a bányában történt az egyik legsúlyosabb bosznia-hercegovinai bányaszerencsétlenség, az 1982-es gázrobbanásban 39-en vesztették életüket.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×