eur:
394.52
usd:
369.69
bux:
65160.61
2024. április 19. péntek Emma

Nem fogadtak el újabb szankciókat Moszkva ellen a G7-ek

Nem fogadtak el újabb gazdasági büntetőintézkedéseket Oroszország ellen a világ vezető ipari országait tömörítő G7 csoport tagjai csütörtöki washingtoni tanácskozásukon, közös közleményükből ugyanakkor kiderül, hogy tárgyaltak az ukrajnai helyzetről, beleértve a pénzügyi szükségleteket is.

A megbeszélést megelőzően Jack Lew amerikai pénzügyminiszter - orosz kollégáját, Anton Sziluanovot fogadva - arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok kész "újabb jelentős szankciókat" bevezetni, ha Oroszország elmélyíti az ukrajnai válságot. A miniszter törvénytelennek nevezte a Krím félsziget Oroszország általi elcsatolását.

Az amerikai tárcavezető kormányának komoly aggodalmát fejezte ki egy Irán és Oroszország közötti, "kőolajat élelmiszerért" típusú ügylet esetleges létrejötte miatt is, amely - mint mondta - nem egyeztethető össze a Teherán elleni nemzetközi szankciók rendszerével.

A G7 csoport (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Kanada, Japán) pénzügyi vezetői - csakúgy, mint az orosz miniszter - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tavaszi tanácskozására érkeztek az amerikai fővárosba. Az IMF a várakozások szerint 18 milliárd dollárnyi hitelt, a Világbank pedig további 3,5 milliárd dollárnyi támogatást nyújt majd Ukrajnának.

Olekszandr Slapak ukrán pénzügyminiszter és Sztepan Kubiv, az ukrán központi bank elnöke Washingtonban csalódottságának adott hangot a G7 csoport állásfoglalása miatt, és további gazdasági büntetőintézkedéseket sürgetett Oroszország ellen. Slapak kijelentette, hogy az IMF-hitel első részletét - amelynek fogadásához szerinte már valamennyi feltételt teljesítettek - Kijev nem az orosz adósság törlesztésére fogja fordítani.

Közös vacsorával megkezdték találkozójukat csütörtökön a húsz legnagyobb fejlett és felzárkózó ipari országot magában foglaló G20 csoport pénzügyminiszterei is. Ennek a tömörülésnek Oroszország is tagja. Az eszmecsere pénteken folytatódik.

Mindkét találkozón megemlékeztek Jim Flaherty volt kanadai pénzügyminiszterről, akinek halálát aznap jelentették be. A 64 éves szakember mindössze három héttel ezelőtt mondott le nyolc éve kezdődött tárcavezetői megbízatásáról, addig a leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszter volt a G7 csoportban. Flaherty a miniszteri csoportosulások közkedvelt és nagyra becsült tagja volt.

Barack Obama amerikai elnök egyébként már márciusban találkozott a G7 csoport többi tagállamának a vezetőivel. A tanácskozás részvevői úgy döntöttek, hogy meghatározatlan ideig felfüggesztik az együttműködésüket Oroszországgal a G8 csoporton belül, és bojkottálni fogják e csoport Szocsiba tervezett nyári csúcstalálkozóját.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Újra támad az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Újra támad az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Jön a Portfolio következő lakossági befektetési eseménye, a Portfolio Investment Day 2024. Május 16-án várjuk azokat, akik a legtöbbet szeretnék kihozni megtakarításaikból! Előadóink cégvezetők, pénzügyi vezetők, portfóliómenedzserek, elemzők és profi befektetők, akiktől releváns befektetési ötleteket szerezhetnek a jelenlévők. A konferencián kiemelten foglalkozunk a hazai állampapírokkal, a nyersanyagpiacokkal, a kriptoeszközökkel, valamint hazai és nemzetközi részvényekkel.   A rendezvényen velünk lesz többek között Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója, Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója, és a Cápák közöttből jól ismert Balogh Petya és Orbók Ilona is. Az eseményre itt lehet regisztrálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×