eur:
393.83
usd:
365.43
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Tüntetők lepték el a thaiföldi hadsereg főhadiszállását

Behatolt körülbelül ezer kormányellenes tüntető pénteken a thaiföldi hadsereg bangkoki főhadiszállására - jelentették tudósítók a helyszínről, és megerősítette ezt a hadsereg szóvivője.

"Tudni akarjuk, hogy kinek az oldalán áll a hadsereg" - kiabálta az egyik tüntető a Reuters egy tudósítója szerint. Többen átmásztak az épületegyüttes kerítésének kapuján, amely az ENSZ regionális központjának közvetlen szomszédságában található a fővárosban.

"A tüntetők betörték a kaput, és most a szárazföldi hadsereg főhadiszállásának területén vannak" - közölte egy katonai szóvivő az AFP szerint, amelynek egy tudósítója szintén a helyszínen van.

A demonstrálók, akik levelet akarnak átadni a hadsereg főparancsnokának, csak a főhadiszállás udvarára jutottak be, az épületekbe nem. A hadsereg "meg fogja kérni őket, hogy távozzanak" - tette hozzá a szóvivő.

Korábban a tüntetők arra kérték a fegyveres erőket, hogy döntsék meg a kormányt.

Több száz tüntető gyűlt össze a kormánypárt fővárosi irodája előtt is, ahol Jinglak Sinavatra miniszterelnök és a kabinet távozását követelték.

Thaiföldön vasárnap óta tízezrek demonstrálnak, hogy megdöntsék az általuk Thakszin-rezsimnek nevezett kormányt, mivel az szerintük valójában Jinglak bátyjának, a börtön elől külföldre menekült Thakszin Sinavatra korábbi kormányfőnek az irányítása alatt áll.

Pénteken öt helyszínen tüntettek Bangkokban, köztük a pénzügyminisztériumnál, amelyet hétfő óta tartanak megszállva. Csütörtökön elutasították a kormányfő tárgyalási ajánlatát, és a tüntetést vezető Szuthep Thaugszuban - az előző kormány miniszterelnök-helyettese - kijelentette: a következő egy-két napban "jön a végjáték".

Jinglak nem hajlandó lemondani, de erőt sem akar alkalmazni a tüntetőkkel szemben, akik a hatóságok szerint napról napra kevesebben vannak. "A kormány nem fog erőszakos helyzetet szítani, mivel Szuthep pont ezt akarja. Nem tud provokálni minket" - közölte a kormánypárt, a Puea Thai egyik képviselője.

Szuthepet a hatóságok a 2011-es kormányváltás után azzal vádolták meg, hogy felelős egy korábbi, 2010-es tüntetéssorozat véres leveréséért, amelyben Thakszin több mint kilencven híve vesztette életét. Az is bírálatokat szült a demonstrálókkal szemben, hogy egy nem választott tanáccsal akarják helyettesíteni a kormányt, ami megfigyelők szerint azt jelzi, hogy nem több, hanem kevesebb demokráciát akarnak.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×